"A tanárokat arra kényszerítik, hogy hazudjanak"

Abszurd, hiteltelen, megalázó adminisztrációra kényszerítik a magasabb illetményi kategóriát megcélzó pedagógusokat a kötelezően feltöltendő portfólióval, állítják a hvg.hu-nak nyilatkozó tanárok. A portfólióban saját maguk eddigi teljesítményét is értékelniük kell, illetve vázlatokat kell bemutatni akár évtizedekkel ezelőtti óráikról is. Egyelőre nem világos, miként ellenőrzik majd, hogy igazat írt-e egy tanár.

Zubor Zalán

Már előzetesben a halálra vert kislány apja

Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Járásbíróság csütörtökön azt a tápiószelei férfit, aki súlyosan bántalmazta kétéves nevelt lányát, és ennek következtében a gyermek később életét vesztette - közölte a bíróság.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI



Lázár nem tud arról, hogy ő lenne Orbán utódja

Lázár nem tud arról, hogy Orbán egyeztetett volna lehetséges új kormánya összetételéről. A Figyelő mai számában az szerepel, hogy Orbán Viktor 2017-től államfő lenne, a miniszterelnök pedig Lázár János lehet.

MTI

Bedeszkázzák a felrobbantott bank kirakatát

Megkezdték a romok eltakarítását a XIII. kerületi Béke téri bankfiókban. A hétfőn hajnalban felrobbantott bankfiókot kiürítik, ablakait bedeszkázzák.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • HavariaPress


Tízmilliót ér a banki robbantó, 135 rendőr keresi – fotók

Az országos rendőrfőkapitány 10 millió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a Lehel úti bankrobbantás elkövetőjének kézre kerítéséért. A rendőrség – amely egy 135 fős nyomozócsoportot vetett be az ügyben – egy 180-185 centi magas személyt keres, aki egy rendszám nélküli motorral hajtott el a helyszínről a robbantás előtt. A motorosról, illetve a motorról közzétették a térfigyelő kamerák meglehetősen rossz minőségű felvételeit is.

hvg.hu






Atv.hu: visszalép Fóton a liberális polgármester-jelölt

Nem indul a március 2-án tartandó megismételt fóti időközi választáson a polgármesteri posztért Vargha Nóra Mária, a Magyar Liberális Párt (MLP) jelöltje, aki a november 24-ei voksoláson az utolsó helyen végzett – írta csütörtökön az atv.hu.

MTI

Kovács László: "A megállapodás áldozatokkal jár"

Orbán Viktor Paks-ügyében most pontosan azt teszi, amit korábban bírált, nyilatkozta a Kisalföld Online-on Kovács László, volt MSZP-elnök, korábbi uniós biztos, aki beszélt az ellenzéki összefogásról, valamint a legfontosabb intézkedésekről is az ellenzék kormányra kerülése esetén.

hvg.hu

Késnek a váci vonatok

Eltört a sín az egyik vágányon a Budapest-Vác-Szob vasútvonalon Rákospalota-Újpest és Rákosrendező között, emiatt késnek a vonatok.

MTI

Ételosztások felfüggesztve: megszólalt Tarlós hivatala

Egységes koncepciót készít a főváros a közterületi ételosztások engedélyezéséről. Ennek elkészültéig viszont az egyedi, közterületen történő ételosztási kérelmeket egyelőre nem bírálják el – közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön.

MTI



25 milliós kár keletkezett a Lehel utcai épületben

Az előzetes felmérés szerint a hétfő hajnali budapesti, Lehel utcai robbantás során az épület szerkezetében körülbelül 25 millió forint kár keletkezett, a lakásokban a felmért kár összege összesen 1,5 millió forint - tájékoztatta az épület biztosítója, az Aegon Magyarország csütörtökön az MTI-t. A biztosítót az épület tartószerkezetében keletkezett károk terhelik.

MTI