Egy nagyon fontos dolog elkerülte az MTI figyelmét
 

Egy nagyon fontos dolog elkerülte az MTI figyelmét

Sem fotóst, sem újságírót nem küldött az MTI az új alaptörvényt élesen bíráló, most megjelent Mérlegen az alaptörvény című könyv bemutatójára – írja a Comment:com blog. Egy nappal korábban ugyanakkor a Magyar önrendelkezés, emberi jogok és jogvédelem a Kárpát-medencében című könyv megjelenéséről beszámoltak.

hvg.hu hvg.hu

Feljelent az Együtt a gyömrő szennyvíziszap miatt
 

Feljelent az Együtt a gyömrő szennyvíziszap miatt

Szabó Rebeka gondatlan hulladékelhelyezés és környezetkárosítás gyanújával feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen a Pest megyei Gyömrő külterületén elhelyezett szennyvíziszap miatt – ezt a független képviselő jelentette be csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI MTI




Nem elesett, hanem leütötték az utcán
 

Nem elesett, hanem leütötték az utcán

Életveszélyes fejsérüléssel került kórházba egy férfi Mindszentről. A tanúk a mentőknek azt állították, hogy az áldozat elesett, de a rendőrök kiderítették, hogy bűncselekmény történt: a férfit haragosa ütötte le az utcán.

HavariaPress HavariaPress


Minden rendben van a Balaton vízszintjével
 

Minden rendben van a Balaton vízszintjével

A Balatonnál felkészültek a téli nádaratásra, a tó 100 centiméterre növekedett vízszintje ideális a munkára, és a halak átteleléséhez, illetve a téli sportok és a partvédőművek szempontjából is megfelelő.

MTI MTI

Egy NAV-os nagyija miatt bukott le a zalai puszedli
 

Egy NAV-os nagyija miatt bukott le a zalai puszedli

Nem fizetett népegészségügyi termékadót egy zalai édességgyártó cég, amelyről kiderült, hogy az általa gyártott mézes puszedlihez a feltüntetettnél több cukrot használt – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatóságának szóvivője csütörtökön az MTI-t.

MTI MTI

Túlélte a hétvégi buszbalesetet a megsérült csecsemő
 

Túlélte a hétvégi buszbalesetet a megsérült csecsemő

Túl van a közvetlen életveszélyen az a hat hónapos kislány, aki súlyos koponyasérülést szenvedett szombat délelőtt egy Nagykovácsiban történt balesetben - tájékoztatta a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatója csütörtökön az MTI-t.

MTI MTI


Kálmán Olga és Deutsch Tamás között izzik a levegő
 

Kálmán Olga és Deutsch Tamás között izzik a levegő

Kálmán Olgával, az ATV Egyenes beszéd című politikai-közéleti műsorának vezetőjével közöl interjút a Magyar Narancs és a Heti Válasz is. Az újságíró elárulta, kivel szeret a leginkább interjút készíteni, de a műhelytitkairól is beszélt.

hvg.hu hvg.hu



Ismét átszervezték az MTI-t
 

Ismét átszervezték az MTI-t

Jelentős szervezeti átalakítást és személycseréket hajtott végre a Magyar Távirati Irodánál Gazsó L. Ferenc, a hírügynökség frissen kinevezett vezérigazgatója – írja a Népszabadság.

hvg.hu hvg.hu

Megölhették olimpiai ezüstérmes birkózónk édesanyját
 

Megölhették olimpiai ezüstérmes birkózónk édesanyját

Holtan találták Komáromi Tibor olimpiai ezüstérmes sportoló édesanyját a XVII. kerületi otthonában – írja a Blikk és a Bors is. A lapok szerint a nő rablótámadás áldozata lehetett. A rendőrség emberölés miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

hvg.hu hvg.hu

A melegfrontra érzékenyeknek ma nem lesz jó napjuk
 

A melegfrontra érzékenyeknek ma nem lesz jó napjuk

Csütörtökön frontmentes, alapvetően kellemes idő lesz, csak a melegfrontra fokozottan érzékenyek, valamint a ködös tájakon élőknél jelentkezhetnek enyhe panaszok. A levegő minősége viszont tovább romlik.

hvg.hu hvg.hu

Még több százmilliárd kéne akadálymentesítésre
 

Még több százmilliárd kéne akadálymentesítésre

Csaknem húszmilliárd forint uniós támogatást használtak fel közintézmények akadálymentesítésére, szakértők szerint azonban több százmilliárd forint kellene ahhoz, hogy minden közszolgáltatást igénybe tudjanak venni a fogyatékkal élők - olvasható a csütörtöki

MTI MTI

Antall nem tudott 800 ezer párttagot kire lecserélni
 

Antall nem tudott 800 ezer párttagot kire lecserélni

Bár méltatói nem győzik hangsúlyozni, mennyit köszönhet a rendszerváltó Magyarország Antall Józsefnek, az is nyilvánvaló, hogy egy hozzá hasonló személyiség ma már nem tudna teret nyerni a hazai politika színpadán. Húsz éve halt meg Antall József, összeállításunkban a maga után hagyott örökséget próbáljuk megragadni.

hvg.hu hvg.hu

Emelné a kormány a közmunkabért?
 

Emelné a kormány a közmunkabért?

Több változatot is készített a Nemzetgazdasági Minisztérium a közfoglalkoztatotti bér emelésére, amelyekről napokon belül dönthet a kormány – írja a csütörtöki Magyar Nemzet.

MTI MTI