A választókerületi térkép módosítását javasolja az új Országgyűlésnek az NVI elnöke
Nagy Attila beszámolója szerint a választók száma négy választókerületben több mint 20 százalékkal eltért az országos átlagtól április 12-én, márpedig ez jogsértő.
Nagy Attila beszámolója szerint a választók száma négy választókerületben több mint 20 százalékkal eltért az országos átlagtól április 12-én, márpedig ez jogsértő.
HVG
Az Orbán Viktor győri kampánygyűlésén történtek miatt Pintér Bence polgármester tett feljelentést.
HVG
A leköszönő miniszter védelmet ígért azoknak, akiket „koncepciós eljárássokkal fenyegetnek”, ugyanakkor azt is világossá tette: csak a politikai felelősség közös, a jogi felelősség mindig egyéni.
HVG
A Tisza Párt képviselőjének bejelentése nyomán cselekedett a rendőrség.
HVG
Képviselőt nem, csak nemzetiségi szószólót, Aba-Horváth Istvánt küldhetnek a romák az új Országgyűlésbe. Ő emiatt lemondott az országos roma önkormányzat elnöki posztjáról, helyére pedig új vezetőt választottak. Az új kormánnyal való együttműködés döcögősen indul majd.
A márciusban az ukrán pénzszállítmány lefoglalására írt törvény kategorikusan kizárta, hogy május 8. előtt visszaszolgáltassák az ukránok pénzét és aranyát, a NAV mégis megtette. Az Oscsadbankot és Ukrajnát képviselő ügyvéd szerint politikai döntés születhetett.
A főpolgármester a szolidaritási hozzájárulásnak elnevezett kormányzati elvonás ügyében hozott ítélet nyomán azt írta, lezárult az a sötét időszak, amely Budapest kivéreztetéséről szólt.
HVG
A magyar fél hiánytalanul visszaszolgáltatta a márciusban feltartóztatott pénzszállító rakományát.
HVG
A Medián friss kutatása alapján a magyarok jelentős része bíróság elé állítaná a leköszönő miniszterelnököt, a HVG által megkérdzetett jogászok pedig egyöntetűen állítják: Orbán Viktort utol is érheti az igazságszolgáltatás, ha bizonyíthatóan közreműködött a törvénysértésekben. Ugyanakkor ez csak törvényes úton történhet, és nem is egyik napról a másikra.
A leendő miniszterelnök szerint „soha nem látott felelősség” lesz a hamarosan megalakuló Tisza-kormányon.
HVG
A rapper Curtis testvérét, Sz. Lajost, valamint L. Istvánt és H. Lászlót tavaly áprilisban ítélték el, de a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla szerint a Fővárosi Törvényszék súlyos eljárásjogi hibákat vétett.
HVG
HVG
MTI
A pártnak az sem tetszik, hogy az európai uniós himnuszt is lejátsszák majd.
HVG
Ahogy telnek a napok, és a szekrényekből kihulló csontvázak lassan tömegsír jellegét öltik, a polgárok nemcsak elhiszik, hogy lehetséges a rendszerváltás, de nagy részük egyre inkább szeretne aktív részesévé is válni a folyamatnak – mutatják a közvélemény-kutató friss adatai.
Az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda a magyar Nemzeti Nyomozó Iroda derítette fel és fogta el az Amerikába hamis bejelentést tevő elkövetőt.
HVG
Márciusban hivatali visszaéléssel gyanúsította meg az ügyészség Szabó Bence századost, ügyvédje viszont már akkor arról beszélt, hogy ez igen gyenge lábakon áll.
HVG
Az alakuló üléssel párhuzamosan a Tisza Párt egész napos „rendszerváltó népünnepélyt” szervez a Kossuth térre.
HVG
Szathmáry Kristóf szerint a Fidesz plakátos embere olyan, mint Columbo felesége. Hallani hallották a nevét, de látni senki sem látta. Bár elmondható lenne ez a műveiről is.
HVG
Az elsőben tizenkét rövid feladatot kellett megoldaniuk a diákoknak.
HVG
A jogi képviselő reméli, hogy „minden jogi alapon dől majd el, és nem a közvélemény nyomására fognak cselekedni a nyomozóhatóságok”.
HVG