Felfüggesztették az ittasan vezető tiszás képviselő mentelmi jogát
Toroczkai László és Takács Péter esetében viszont a mentelmi jog fenntartása mellett döntöttek a képviselők az Országgyűlésben.
Toroczkai László és Takács Péter esetében viszont a mentelmi jog fenntartása mellett döntöttek a képviselők az Országgyűlésben.
HVG
A hivatásos tűzoltók mellett önkéntesek és a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat munkatársai is részt vettek az oltásban.
HVG
Szerinte az ebből származó bevételeket a főváros semmiképpen nem tudná jobban és igazságosabban felhasználni, mint az V. kerületi önkormányzat teszi.
HVG
Kiss László szerint a Fidesz annyira kiüresítette a jogköreiket, hogy meg se tilthatják az ilyen rendezvényeket.
HVG
Szerintük a keddi államfőválasztás a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
HVG
A tanévkezdés a válaszadók több mint harmadának jelentős anyagi megterhelést jelent.
HVG
Nagy Gábor Bálint még július 22-én mondott le.
HVG
Karácsony Gergely a Belügyminisztériummal egyeztetett, és további lépésekben állapodtak meg.
HVG
Hétfőn még a Mi Hazánk képviselői ülve maradtak, amikor a roma holokauszt áldozataira emlékeztek a parlamentben, kedden viszont már felálltak a jelen lévő képviselőik az egyperces néma megemlékezésen. A teremben nem volt jelen Dúró Dóra és Novák Előd sem.
HVG
Az ehhez szükséges forrás is biztosított.
HVG
A központi adatbázisokat egyetlen lépéssel törték fel, amelyeket nagyon egyszerű jelszavak védtek.
HVG
De mit gondolnak az emberek Baka András leendő államfőről, a jelölése körüli eseményekről és mit tartanak fontosnak egy köztársasági elnökben? A HVG-hez most csatlakozó László Panna riportját láthatják.
Baka Andrást ma választja meg a parlament. 1536 forinttal csökkent az államadósság a forint erősödése miatt. Szijjártóék inkább a külügy munkatársaival töltötték fel a sajtótájékoztatókat ahelyett, hogy a független sajtót hívták volna. Sydneyben fejleszt Tiborcz korábbi üzlettársa. Ez a Newscast, a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.
Vörös László
Vörös László
Kacskovics Mihály Béla
Az országgyűlés Törvényalkotási Bizottsága nem támogatta Takács Péter javaslatát.
Hallerné Nagy Anikó szerint a téma mélysége és komolysága megkívánja, hogy egységes megemlékezés legyen.
HVG
Kedvezően alakul a Duna vízállása, de az MVM szerint az aszály miatt nem árt óvatosnak lenni.
HVG
A Fejér megyei kormányhivatal szabott ki több bírságot is.
HVG
Magyari Péter után újabb ember távozik, Benyó Rita mellett ugyanis Sashegyi Zsófia is a közrádióhoz igazolt.
HVG
A kormány szerint olyan esetekért is fizettek, amelyekhez nem kapcsolódott valós adattörlés.
HVG
Egy Taki becenevű valóságshow-sztár mellett bukkant fel a volt miniszterelnök.
HVG