Homályos "szerelmi" vita: a férfi állítja, magát szúrta mellbe
Tolnán összeveszett egy pár hétfő este. A férfi megverte a nőt, aki ezután állítólag elment otthonról, és mire hazaért, a férfi mellbe szúrta magát.
Tolnán összeveszett egy pár hétfő este. A férfi megverte a nőt, aki ezután állítólag elment otthonról, és mire hazaért, a férfi mellbe szúrta magát.
A zöldhullám és egyéb tényezők miatt számos BKK-járat menetrendje módosul szeptemer 16-ától. Részletek alább.
Hétfő este érkezett bejelentés az asszony szüleitől, miszerint a férfi nem engedi ki lakásából lányukat és annak gyermekét. A 38 éves G. Sándor többször bántalmazta is élettársát.
Nyílt levélben kérnek tájékoztatást a szigetvári iskolaközpont dolgozói a helyi tankerületi igazgatótól arról, hogy a tantestület elsöprő többségének támogatása és Hoffmann Rózsa korábbi ígérete ellenére miért nem vezetheti tovább a volt igazgató az intézményt. A háttérben személyi konfliktusok állnak, ráadásul – nem meglepő módon – politikai szempontok is felmerültek.
A Kapuvár és Csorna, Iván, illetve Zalaegerszeg térségéhez kötődő három csoport összesesen 250 betöréses lopást követett el tavaly március és december között Ausztria keleti részén. Lefülelték őket.
Bár a Fidesz frakcióvezető-helyettese korábban azt mondta, az EP- és a magyar parlamenti választásokat az egyszerűség kedvéért tarthatnák egy időben, május 25-én, az atv.hu most mégis úgy tudja, a magyar választásokat korábban, még áprilisban megtartanák.
Bruttó 214 ezer forintot keres a Miniszterelnökség 13 gyakornoka július elseje óta.
Poszt címmel új újságot indít szeptembertől a Lapcom, az online anyagokat szerkesztő, válogató lap főszerkesztője Weyer Balázs, az Origo volt főszerkesztője lesz - írja a Kreatív Online.
Ismeretlen tettes megrongálta, fekete festékkel öntötte le a nemrég a templomkertben felavatott Wass Albert szobrot Kiskunfélegyházán.
A Jobbik szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára a náci háborús bűnösök után kutató Simon Wiesenthal központ működése, ezért a párt felszólítja a kormányt: tiltsa be annak működését, a nem magyar állampolgárságú alkalmazottait pedig utasítsa ki az országból.