Fotó: lekaphatták a margitszigeti szatírt

A margitszigeti szatírról készíthetett képet egy olvasónk még augusztus elején. A férfi a fotók hátterében látható, olvasónk szerint előbb integetett nekik, majd elkezdett önkielégíteni. A rendőrség mind a mai napig nem jelezte hivatalosan, hogy nyomozna az ügyben.


Íme a magyar város, ahol minden bölcsisnek lesz helye

Decembertől minden bölcsődésnek lesz helye a békéscsabai önkormányzat bölcsődéiben, miután uniós támogatással megújult a város két intézménye - közölte Kiss Tibor (Fidesz-KDNP), Békéscsaba alpolgármestere szerdán, a projekt ünnepélyes záró rendezvényén.


„Miért kellene még egy SZDSZ, amikor az Együtt 2014-gyel már van egy?”

Bajnai Gordonékkal már becsatornázták az egykori SZDSZ szavazóit az ellenzéki táborba, és leszerelték a liberális értelmiség kritikáit is, emiatt nincs szükség sem a Demokratikus Koalícióra, sem Fodor Gábor pártjára – információink szerint ezt közölték az érintettekkel az MSZP vezetői hétfőn. Úgy tudjuk, arra is hivatkoztak, egy Fodorral vagy Gyurcsánnyal kötött megállapodás „belső feszültségeket” okozna.






Száz rollernél és gyerekbiciklinél találtak gondot a fogyasztóvédők

Játékként árusított, illetve gyerekek számára készített tricikliket, kerékpárokat és rollereket ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság, 459 termékből száz esetében állapítottak meg valamilyen hiányosságot a felügyelők - tájékoztatta a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szerdán az MTI-t.



Újabb két gyorshajó jár majd a Balatonon

Két gyorshajóval bővült a Balatoni Hajózási Zrt. flottája, a két új jármű az utószezonban már közlekedik Siófok, Tihany és Balatonfüred között - hangzott el sajtótájékoztatón szerdán Siófokon.


Nyelviskolákat lehetetleníthetne el a felnőttképzési törvény

A Nyelvtudásért Egyesület szerint a szeptember 1-je óta hatályos felnőttképzési törvény - szó szerinti értelmezésben - olyan súlyos következményekkel járna, amelyek miatt számos hazai nyelviskola működése ellehetetlenülne. A szervezet hiányolja a végrehajtási rendeleteket is.





Magyarországra látogat Aung Szan Szú Kji

Magyarországra érkezik pénteken Aung Szan Szú Kji mianmari Nobel-békedíjas ellenzéki vezető, parlamenti képviselő, vasárnap pedig Truong Tan Sang vietnami államfő - jelentette be a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára szerdán.


Drogdílereket fogtak az M6-oson

Négy embert őrizetbe vettek a Tolna megyei rendőrök kedd este az M6-os autópályán, Paks térségében, kábítószerrel visszaéléssel gyanúsítják őket. Szekszárdon pedig németországi betörésből származó műkincseket foglaltak le - ismertették a két bűnügyet a megyei rendőri vezetők szerdán Szekszárdon, sajtótájékoztatón.


Jövőre ötezer nevelőszülő válik foglalkoztatottá

Januártól 5200 nevelőszülő kerül foglalkoztatási jogviszonyba, közülük 3200-nek jelenleg semmilyen munkaviszonya nincs - közölte Asztalosné Zupcsán Erika , az Emberi Erőforrások Minisztérium (Emmi) szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerdán.



Fideszes exminiszterek és a második Orbán-kabinet

A vezető kormánypárt metamorfózisáról sokat elárul annak a néhány exminiszternek a mostani pályafutása, aki már 20-25 évvel ezelőtt a Fidesz vezérkarához, illetve szűkebb értelmiségi holdudvarához tartozott.