Géppisztolyt találtak a rendőrök egy terepjáróban
Egy géppisztoly és egy karabély került elő egy autóból, amelyet a rendőrök még múlt vasárnap igazoltattak Cegléden – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.
Egy géppisztoly és egy karabély került elő egy autóból, amelyet a rendőrök még múlt vasárnap igazoltattak Cegléden – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.
MTI
Baseballütővel támadt egy csókolózó meleg párra egy éjjel-nappali üzlet alkalmazottja a VIII. kerületben, a kiérkező rendőrök pedig közszeméremsértés miatti előállítással fenyegették őket.
hvg.hu
Nőtt a választói aktivitás: az egy hónappal korábbi 38 helyett 44 százalék ígéri biztosra választási részvételét, a pártpreferenciák viszont nem igazán változtak a nyári hónapokban és az elmúlt hetekben sem az Ipsos közvélemény-kutatása szerint.
MTI
Befejeződött Simontornyán a belváros és a vár környékének rekonstrukciója, amelynek keretében parkot alakítottak ki és felújították a Styrum-házat, valamint a Fried Művelődési Házat is.
MTI
Bajnai Gordon szerint a kormány alkalmatlanságát jelzi, hogy az Európai Unió 15-ből 13 magyar operatív programot nem finanszíroz. Az Együtt–PM szövetség vezetője felszólította a kabinetet, hogy állítsa vissza a fejlesztési pénzek elosztásának átláthatóságát.
MTI
Jelentős forgalmi változások lesznek Budapesten a közlekedésben is az augusztus 20-i ünnepségek miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a honlapján.
MTI
Csaknem másfél hónapja tombol a hőség a kelet-kínai Sanghaj városában, és Kína területének több mint felén nem enyhül a nyári a forróság.
MTI
Az MSZP felszólította a kormányt, hogy az uniós forrásokhoz történő hozzáférés érdekében a határidőig adjon jogi garanciákat a közpénzekkel történő átlátható gazdálkodásról.
MTI
Egy családi vita során késsel sebezte meg magát és férjét a kővágószőlősi iskolaigazgató, ezért több szülő fél attól, hogy a helyi iskolába engedje a gyermekét. Mások jó pedagógusnak tartják az igazgatónőt, és kiállnak mellette – írta az Új Dunántúli Napló csütörtökön.
MTI
Váltóhiba miatt Szolnok és Újszász között 30-50 perces késéssel közlekednek a vonatok csütörtök délelőtt - közölte a Mávinform az MTI-vel.
MTI
Eltűnés miatt körözi a Szentesi Rendőrkapitányság a 17 éves Péterfy Renátát.
hvg.hu
Egy összeszurkált holttestet találtak a főváros IV. kerületében, egy Ősz utcai lakásban – értesült a HavariaPress.
HavariaPress
Vádemelési javaslattal zárta a rendőrség a nyomozást azzal a három emberrel szemben, akik egy battonyai házban hónapokig kínoztak egy nőt, míg végül életét vesztette – értesült a HavariaPress.
HavariaPress
Jövő szerdán elkezdik felújítani a fővárosi 62-es, 62A-s, 69-es villamosok pályáját - közölte a BKK.
MTI
Bár a Soros Alapítvány 2007-ben bezárt Magyarországon, nem csak Orbán Viktort és Kövér Lászlót támogatta az üzletember, hanem a mai napig pénzel magyar civil szervezeteket – derítette ki a Heti Válasz.
hvg.hu
Kisebb földrengés volt a Baranya megyei Felsőszentmárton közelében csütörtök hajnalban, károkról nem érkezett jelentés.
MTI
A Magyar Nemzet információi szerint a kormány döntése nyomán hamarosan anyagi kártérítést kaphatnak azok a családok, amelyek elvesztették hozzátartozójukat a 2008-2009-es, romák elleni támadássorozatban.
MTI
Százhuszonöt éve, 1888. augusztus 17-én indult meg a közlekedés a szentendrei HÉV vonalán, amely napjainkban Budapest legforgalmasabb elővárosi helyiérdekű vasútvonala.
MTI
Kisteherautó gázolta halálra azt az idős miskolci férfit, aki láthatósági mellény nélkül gyalogolt a felezővonalon hajnalban a 26-os főúton a szirmabesenyői elágazás közelében.
hvg.hu
hvg.hu
HavariaPress
Személyautó és kamion ütközött a 4625-ös úton, Tiszabög belterületén - tudatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.
MTI