Horváth: "nem figyeltük meg Hende Csabát"

Horváth József, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) volt operatív főigazgató-helyettese csütörtökön feljelentést tesz az Index szerdán közölt cikke miatt, amely szerint Hende Csaba honvédelmi miniszter megfigyelése állhat a KNBSZ-nél történt gyors személycserék hátterében. Horváth József a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában szerda este kijelentette: a szolgálat nem figyelte meg Hende Csaba honvédelmi minisztert.


Lázár szótlan maradt, Rogán rengeteget beszélt

Hatvan képviselő – köztük Lázár János, Gyurcsány Ferenc és Botka László – nem szólalt fel a parlament tavaszi és nyári ülésszakán. A fel nem szólaló képviselők száma csaknem kétszer annyi volt, mint az előző években. A frakcióvezetők közül Rogán Antal beszélt a leggyakrabban és a leghosszabban is.


Feljelentette Vadai Ágnest a honvédelmi miniszter

Folytatólagosan elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával feljelentést tett az ügyészségen Hende Csaba honvédelmi miniszter Vadai Ágnes, a Gyurcsány-párt képviselője, egykori honvédelmi államtitkár és Szeredi Péter, a Honvédelmi Minisztérium (HM) volt kabinetfőnöke ellen – írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában.


Jön a vihar: figyelmeztetést adtak ki 15 megyére

Csütörtökön egy hidegfront vonul át felettünk, a várható heves zivatarok és felhőszakadások miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elsőfokú figyelmeztetést adott ki 12 megyére, további háromra – Borsodra, Szabolcsra és Hajdú-Biharra – pedig másodfokú figyelmeztetést tart érvényben.


Kiemelt ügy lett Margit körúti volt minisztérium lebontása

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a kormány azokat a közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek a gazdasági tárca egykori budapesti, Margit körúti irodaházának bontásával és a helyén létrehozandó közpark kialakításával függnek össze.


Vasúti síneken történt baleset Hevesben

Vasúti sínre hajtott egy személyautó Mezőtárkánynál szerdán az esti órákban, a balesetben a gépkocsi sofőrje megsérült – tájékoztatta a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság (HRFK) szóvivője szerdán az MTI-t.


Ellopták az aggregátort árvíz idején: elítélték őket

A Tatai Járásbíróság első fokon elítélte azt a négy embert, akinek köze volt Dunaalmáson egy áramfejlesztő ellopásához, amely az árvízi védekezés helyszínének megvilágítását segítette - tájékoztatta a Tatabányai Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-t.



Újabb 18 városa lesz Magyarországnak

Tizennyolc településnek adományozott városi címet Áder János köztársasági elnök július 15-i hatállyal - olvasható a Magyar Közlöny szerdai számában.





Kordon a Jobbik-irodáknál: "ha nincs belépő, nem lehetnek az előtérben sem"

Ha valakinek nincs érvényes belépője, akkor nem tartózkodhat tartósan a Képviselői Irodaház előterében sem - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája az MTI-vel, arra reagálva, hogy szerda reggelre kordonnal kerítették el a Képviselői Irodaház aulájának azon területét, ahol június vége óta a Jobbik által nyitott "kényszerirodák" működtek.


Egyre több magyar pattan bringára

A tavaszi Bringázz a munkába! kampány eredményei is bizonyítják, hogy egyre többen váltanak két kerékre Magyarországon. A program 8000 résztvevője 1,6 millió kilométert tekert, 2053 vállalat csatlakozott a mozgalomhoz, és sokan elegánsan és gyerekeikkel együtt is használták kerékpárjukat - közölte az MTI-vel a Magyar Kerékpárosklub.




MSZP-Jobbik összefonódást sejt a Fidesz Győrben

Összenő az, ami összetartozik, Győrben szövetségre lépett a Jobbik az MSZP-vel - reagált a két párt egyaránt földbérletügyben tartott szerdai sajtótájékoztatóira közleményében Valiczkó Mihály, a megyei közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának tagja, a Kisgazda Polgári Szövetség Párt megyei elnöke a Fidesz megyei szervezetének nevében.


Varga: a pedagógusokkal szemben jelentős elmaradást kell pótolni

A pedagógus bértábla részleges bevezetésének idén 40-45 milliárd, jövőre 170-180 milliárd forint bruttó hatása van a költségvetésre, amelyre rendelkezésre áll a szükséges fedezet - mondta a nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek szerdán adott, részleteiben csütörtökön megjelenő interjúban.



Mesterházy: szolidárisak vagyunk Jávor Benedekkel

Az MSZP felháborítónak tartja, hogy a rendőrség Jávor Benedek ellen indított eljárást az általa szerkesztett blog miatt, és nem a zöldhatóság botrányos ügyeit vizsgálja ki az általa is leírtak alapján.