Meghekkelt pedagógus életpálya: a Fideszben is csak pislognak nagyokat

„Elfogyott a pénz”, „előbb látni akarja a kormány a féléves hiányadatot”, „nincs kidolgozva részleteiben az életpálya, most ébredtek csak rá az elmaradásokra”, „talán későbbi elbocsátásokat készítenek elő ezzel” – a hvg.hu által utolért fideszes oktatáspolitikusok is csak találgatni tudtak Balog Zoltán bejelentéséről, mely szerint a pedagógus életpályához tartozó béremelést 2017-ig kitolják.



Öt évet kapott a karcagi halálos baleset okozója

Első fokon öt év fogházbüntetésre ítélte a Szolnoki Járásbíróság szerdán a moldovai állampolgárságú V. Mihailt, aki 4-es főúton Karcagnál januárban öt halálos áldozatot követelő autóbaleset okozott.


Az előző kormányra mutogatnak Balogék

A kormány szerint a szocialista állításokkal szemben nem forráskivonás kezdődött a felsőoktatásban, hanem az előző kormányokhoz köthető problémák megoldása, így például a felhalmozott adósságok törlesztése indult el.




Kételkedett Auschwitzban: Polt elutasította a Gaudi-Nagy Tamás ellen tett feljelentéseket

Bűncselekmény hiányában elutasította a Központi Nyomozó Főügyészség a Gaudi-Nagy Tamás jobbikos parlamenti képviselő ellen a nemzetiszocialista rendszer bűneinek nyilvános tagadása miatt tett feljelentéseket - közölte Polt Péter legfőbb ügyész az MSZP-s Steiner Pál írásbeli kérdésére adott, az országgyűlési honlapon szerdán közzétett válaszában.


Kútba dobta anyját, vádat emeltek egy 52 éves dorogházi nő ellen

Vádat emelt a Nógrád Megyei Főügyészség egy 52 éves nő ellen, aki 2011 februárjában Dorogházán a gyanú szerint bántalmazta az édesanyját, majd kútba dobta az eszméletlen idős asszonyt, aki ennek következtében meghalt - közölte a főügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel.


Kanálisba akarták dobni 16 éves áldozatukat a tinirablók

Egy órán belül elfogták a rendőrök azt a két fiatalt, akik megtámadtak, s kiraboltak egy 16 éves fiút Demecser határában. A kerékpározó áldozatot azzal fenyegették, hogy a közeli kanálisba dobják, ha nem adja át mobiltelefonját.


Patakba hajtott egy autó Újpesten

A Szilas-patakba hajtott egy autó szerda délután Budapest IV. kerületében, a balesetben ketten megsérültek - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. A helyszínre elsőként érkező négy katona akadályozta meg, hogy a személygépkocsi jobban a patakba csússzon.







Index: megfigyelhették Hende Csabát

Az Index információi szerint Hende Csaba honvédelmi miniszter megfigyelése állhat a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnál (KNBSZ) történt gyors személycserék hátterében – írta a hírportál szerda délután. A Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-nek nem kommentálta a cikket.




A PSZ szerint még mindig nem ismerik el a minőségi munkát

A pedagógusok örülnek a nettó 40-60 ezer forintos béremelésnek, de az új rendszer nagy hibája, hogy nem ismeri el a minőségi munkát, nem sarkallja jobb teljesítményre a pedagógusokat - mondta Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerdán az MTI-nek.


Elmondja a szakértő, miért történt a vörösiszap-katasztrófa

A vörösiszap-katasztrófa nem a X-es tározó építőanyagának, a salakpernyének a tulajdonságai miatt következett be – mondta a tanúként meghallgatott szakértő a vörösiszap-katasztrófa ügyében indított büntetőper szerdai tárgyalásán a Veszprémi Törvényszéken. A háromtagú büntetőtanács két tanút hallgatott meg.