20 nap múlva nem lesz már analóg műsorsugárzás 14 megyében

Július végével, húsz nap múlva megszűnik a földfelszíni analóg műsorsugárzás az ország 14 megyéjében, azután már csak a jobb minőségű digitális adások lesznek foghatók - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerdán közleményben, kitérve arra is, hogy Győr-Moson Sopron megyében 1175 háztartást igényelt támogatást a digitális átálláshoz.




Jövő tavaszra újul meg a Ludovika Campus főépülete

Tavaszra befejezik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusán a főépület felújítását – ezt mondta Fürjes Balázs kormánybiztos szerdán újságíróknak Budapesten. A teljes campust a tervek szerint 2015 szeptemberében, tanévkezdéskor vehetik birtokba a rendészeti és a civil közigazgatási képzések hallgatói. A nettó 25 milliárd forintos összköltségű beruházást 80 százalékban uniós forrásból finanszírozzák.


PM: kivételezhetnek a Videoton-tulaj takarékjával

A takarékszövetkezetek államosításáról szóló törvény kibúvót nyújthat a Videoton tulajdonos takarékszövetkezetének - közölte Scheiring Gábor országgyűési képviselő, a Párbeszéd Magyarországért (PM) elnökségi tagja. A PM ezért írásbeli kérdéssel fordult Németh Lászlóé miniszterhez, hogy "kizárólag a hatalomhoz való kötődés nyújt-e csak biztonságot a Fidesz-féle integrációnak hívott erőszakos kollektivizálással szemben".


Felülvizsgáltatná az MSZP a földtörvényt az Ab-val

A földtörvény alkotmányossági felülvizsgálatát kérve az ombudsmanhoz fordult szerdán a szocialista párt országgyűlési frakciójának nevében Gőgös Zoltán - jelentette be győri sajtótájékoztatóján Beke Károly, az MSZP megyei elnökhelyettese.


Megújul a Normafa – íme a kormány tervei

Átfogó fejlesztési terv készült a XII. kerületi Normafa parkra, a téli sportokkal és az évszaktól független szabadidős lehetőségekkel kapcsolatos beruházások mintegy 5 milliárd forintból valósulhatnának meg.


Reagált Orbán megjegyzésére a Kúria elnöke

Politikai nyilatkozatok az ítélkezést nem befolyásolhatják, társadalmi kérdések azonnali megoldását pedig nem lehet várni a Kúriától – mondta Darák Péter, a legfelsőbb bírói fórum elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Darák Orbán Viktor egyik, a Kúria devizahitelekkel kapcsolatos döntéséről szóló kijelentésére reagált.


Kordont küldött Kövér a Jobbik kényszerirodájára

Kordonokkal kerítették el szerda reggelre a Képviselői Irodaház aulájának azt a részét, ahol június vége óta a Jobbik "kényszerirodái" működtek – mondta szerdán Balla Gergő, az ellenzéki párt képviselője.


Kigyulladt egy szivacsraktár a Balatonnál

Leégett egy 1500 négyzetméretes, szivacsokat tároló raktár tetőszerkezete szerda délben Balatonkeresztúron, a tűzben senki nem sérült meg - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőhelyettese az MTI-vel.




E-útdíj: Ki állítja meg a kamionokat a mellékutakon?

Hiába nem szabad július elsejétől kamionnal ráhajtani a két számjegyűnél alacsonyabb rendű utakra, a nehézgépjárművek csaknem ugyanannyian és ugyanúgy vágtatnak végig a kis falvakon, alig aszfaltozott mellékutakon, mint a tiltás hatálybalépése előtt.



50 ezres jutalmat adott hat rendőrnek a BKV

Nettó 50 ezer forinttal jutalmat adott két budapesti és négy szigetszentmiklósi rendőrt a BKV és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a kábellopások felderítésében végzett munkájukért.


Diplomagikszer: az ELTE elnézést kér, javít, postáz, kézbesít

Összekapta magát az ELTE, és rendezte a problémás diplomaigazolások ügyét. Fábry György rektorhelyettes a hvg.hu-nak elmondta: a diákoknak eljutatták a kijavított igazolásokat, és nem esnek el a mesterképzéstől azok sem, akik nem tudják maguk intézni a pótlást, helyettük ugyanis az ELTE munkatársai juttatták el a szükséges iratot az Oktatási Hivatalnak.


Csak 2017-re lesz teljes a pedagógus-béremelés

A korábban beharangozott béremelés 60 százaléka érkezik az októberi bérrel, a pedagógus-életpálya teljesen csak a következő négy évben áll majd fel – jelentette be az emberi erőforrások minisztere. A PDSZ szerint becsapták a tanárokat.




Telefonbetyár kamaszok ellen emelhetnek vádat

Vádemelési javaslattal zárta a rendőrség a nyomozást azzal a két 16 éves lánnyal szemben, akik tavaly októberben unalomból hamisan riasztották a mentőket és a tűzoltókat, Makón - értesült a HavariaPress.