Vádat emeltek a kaposvári anyagyilkos ellen

Emberölés miatt vádat emelt a Somogy Megyei Főügyészség egy 35 éves kaposvári férfival szemben, aki a gyanú szerint tavaly decemberben egy konyhakéssel elvágta édesanyja torkát.


Gyufásdoboz méretű segítség a megvert nőknek

Állami segítség híján könnyen elhalhat egy sikeresnek induló kezdeményezés a családon belüli erőszak áldozatainak védelmére. Budapesten több kerületben tesztelnek egy bántalmazott nők számára kifejlesztett riasztót, melynek segítségével egy gombnyomással riasztható a rendőrség, a készülék hangfelvételei pedig egy későbbi bírósági tárgyaláson is felhasználhatóak. A vészjelzőrendszer teljes kiépítését elvileg a kormány is támogatná, úgy tűnik azonban, hogy nem sikerül beilleszteni olyan uniós programba, amelyik forrásként szolgálhatna, máshonnan pedig nincs rá pénz.


Győri fémkereskedők: öt ember biztosan előzetesben marad

Még nyolcan vannak előzetes letartóztatásban a január elején kipattant győri fémkereskedő-ügy tizennégy gyanúsítottja közül: öt ember esetében kedden három hónappal meghosszabbították a kényszerintézkedést, három ember ügyében jövő hétfőn dönt a Győri Járásbíróság.


A Simicska-közeli IMG nyerte az útdíj kommunikációs tenderét

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. által az e-útdíj bevezetéséhez kapcsolódó médiastratégia-alkotási, médiatervezési és -vásárlási, PR-ügynökségi és online kommunikációs szolgáltatások megrendelésére kiírt, hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzést az I.M.G. Inter Media Group Kft. nyerte. Az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.




Bepereli az MSZP-t a jászapáti fideszes polgármester

Jó hírnév megsértése miatt pert indít az MSZP ellen Pócs János Jászapáti fideszes polgármestere, miután a szocialista párt kedden, egy az MTI-hez eljuttatott közleményében azt állította, a városvezető francia érdemrendet hazudott magának.


18 évet kapott első fokon a nagybörzsönyi korsós gyilkos

Tizennyolc év fegyházbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék kedden azt a férfit, aki a vád szerint megölte, majd kifosztotta ivócimboráját annak nagybörzsönyi házában 2009 nyarán. Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője fellebbezést jelentett be, az ügyész három nap gondolkodási időt kért.



Motorost ütöttek el az Astoriánál

Egy motoros végtagsérülést szenvedett, amikor egy, a tilos jelzésen áthaladó autó elütötte az Astoriánál kedd délután - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata az MTI-t.


Tehrautó és autó ütközött az M0-áson, nagy a dugó

Teherautó és személygépkocsi ütközött össze kedd délután az M0-s autóút 28-as kilométerénél, ezért nagy torlódás alakult ki az M1-es autópálya felé vezető oldalon - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese az MTI-vel.




Áder visszadobott két törvényt

Visszaküldte a parlamentnek megfontolásra Áder János köztársasági elnök az alaptörvény negyedik módosításával összefüggő törvénycsomagot és az egyházügyi törvény módosítását.


Tizenkilenc nagykövetség is támogatja a Budapest Pride-ot

Közös nyilatkozatban biztosította támogatásáról a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű közösségeket az idei Budapest Pride fesztivál alkalmából 19 budapesti nagykövetség. A 18. Budapest Pride fesztivál a budapesti Toldi moziban kezdődött vasárnap este, a hagyományos felvonulást szombaton tartják.


Az utcán is betiltják itthon a dohányzást?

A dohányzás teljes közterületi tiltásáért indulhat népszavazási kezdeményezés, mert az Országos Választási Bizottság keddi budapesti ülésén hitelesítette az erre vonatkozó kérdést. A testület egyhangúan szavazott arról, hogy az aláírásgyűjtés megkezdésének szabad utat ad. A magánszemély által kezdeményezett, az OVB szerint teljesen "egyértelmű" kérdés így szól: Egyetért-e Ön azzal, hogy közterületen tilos legyen dohányozni?"



Melegek: az MSZP-nél belefért, a polgári köröknél már nem

Csak kevesen merik vállalni identitásukat, ezért ennyire erős Magyarországon a homofóbia – véli az MSZP meleg munkacsoportjának vezetője. A 24 éves Waliduda Dániel a tavalyi budapesti EuroGames protokollfőnöke volt, és egyelőre nem tudja, politikai pályára lép-e, bár az MSZP-be belépett februárban. A munkacsoportnak heteroszexuális és párton kívüli tagjai is vannak – írja a Népszabadság. A jobboldalon a Sokszínű Magyarország Polgári Egyesület az alapítás után egy évvel feloszlatta magát.