Saját kommunistáival kellett harcolnia – német partnere Horn legnagyobb húzásáról

A „jövő emberét” látta Horn Gyulában Hans-Dietrich Genscher, aki akkor volt az NSZK külügyminisztere, amikor a magyar vezetés – Moszkva véleményét ki nem kérve – meghozta a hidegháború lezárásának egyik szimbolikus döntését a Magyarországon maradt NDK-s turisták nyugatra engedéséről. Genscher szerint a döntéssel szemben az ellenállás sokkal inkább magyar kommunisták konzervatív szárnyától volt tapasztalható, mint Moszkvától. Interjú.


Árvíz után útlezárás a pilismaróti erdőben

A dunai árvíz levonulása és a 11-es út megnyitása után a Pilisi Parkerdő Zrt. ismét lezárta a közforgalom elől a Pilismarótra vezető erdészeti utat – közölte a társaság csütörtökön a honlapján.



Holttest a Tiszában Vezsenynél

Holttestet találtak a Tiszában csütörtök délután Vezsenynél - tájékoztatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.


Veszélyt rejtenek a Pest megyei bányatavak

A tiltó táblával ellátott bányatavak néhány lépés után hirtelen mélyülnek, a gyors vízhőmérséklet-csökkenés miatt fennáll az izomgörcs, a sokk, a szívmegállás veszélye, és fertőzésektől is tartani lehet. A mederben lévő fémdarabok, munkagépalkatrészek sérüléseket okozhatnak a vízbe ugrálóknak.








A Fidesz politikusa elmondja, miért nézi el a török szemkilövést

A török kormány bocsánatot kért a rendőri túlkapásokért – mondta a Törökországban tárgyaló Németh Zsolt külügyi államtitkár csütörtökön telefonon az MTI-nek azzal kapcsolatban, hogy többen bírálták előző napi kijelentését. A Fideszt azért bírálták, mert miközben a 2006-os tüntetések rendőri atrocitásait és emiatt a kormányt élesen bírálták, a török rendőrség hasonló túlkapásai ellenére demokratának nevezik a török kormányt.


A BKV 32,8 millió forintot fizetett lobbitevékenységért

A BKV Zrt. kilenc és fél hónapra lobbitevékenységért 32,8 millió forintot fizetett ki a GPS Capital Tanácsadó és Szolgáltató Kft.-nek, melynek egyik tulajdonosát hallgatták ki tanúként a Hagyó Miklós és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per csütörtöki tárgyalásán.





Lángol egy teherautó az M0-áson

Kigyulladt egy teherautó az M0-ás autópálya törökbálinti lehajtójánál. Az oltás és műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt lezárták, a forgalmat elterelik - értesült a HavariaPress.




Nagyon fogy az áram a hőség miatt

Az átlagosnál nagyobb az áramfogyasztás a szokatlanul nagy hőség miatt - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) csütörtökön az MTI-vel.