Rosszul lett egy utas: lezárták a 3-as metró Határ úti állomását
Nem áll meg a 3-as metró a Határ úti állomáson, mert egy utas rosszul lett.
Nem áll meg a 3-as metró a Határ úti állomáson, mert egy utas rosszul lett.
MTI
Az alapvető jogok biztosához fordult Bajnai Gordon a negyedik módosítás miatt Az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség vezetője arra kéri Szabó Mátét, hogy saját jogkörében kezdeményezze az Alkotmánybíróságnál az új kiegészítések alaptörvény-ellenességének megállapítását, és azok megsemmisítését, mivel azok ellentétesek az Alaptörvény megalkotására vonatkozó, az Alaptörvényből fakadó követelményekkel. Javasolja azt is, hogy az alapvető jogok biztosa fontolja meg, hogy az Alkotmánybíróságnál kezdeményezi a támadott rendelkezések hatálybalépésének felfüggesztését.
hvg.hu
A Klubrádió örül annak, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa úgy döntött: végrehajtja a bíróság ítéletében foglaltakat, és kihirdeti nyertesként a csatornát a 95,3 MHz-es budapesti frekvencia pályázatában - közölte Arató András vezérigazgató.
MTI
A Fidesz arra számít, hogy az idei március 15-i nemzeti ünnep programjai békés, családi rendezvények lesznek - mondta a kormánypárt szóvivője csütörtökön újságíróknak.
MTI
Ismeretlenek zsidózós matricákat ragasztottak az ELTE BTK médiaszakának oktatóinak névjegytáblájára.
hvg.hu
Baleset miatt pótlóbuszok szállítják az utasokat a 47-es villamos vonalán Újbuda központ és Albertfalva kitérő állomások között csütörtök délután - közölte a Budapesti Közlekedési Központ sajtóügyeletese.
MTI
Tízen álltak fel a parlament lépcsőjére egy lepedővel a kezükben csütörtök délután.
hvg.hu
Orbán Viktor ismerhette a Sukoró-beruházás részleteit - vallotta egy tanú a Sukoró-per csütörtöki tárgyalásán a Népszabadság szerint.
MTI
MTI
hvg.hu
Magyarország és a magyar kormány a legteljesebb mértékben tiszteletben tartja az európai normákat és az Európai Unió alapszerződését, a magyar Országgyűlés pedig nem fogadott el egyetlen olyan törvényt sem, amely sértené ezeket a fontos értékeket – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Angela Merkel német kancellárhoz írt levelében.
MTI
A Népszava főszerkesztője visszaadja 1995-ben kapott Táncsics-díját. Németh Péter így kíván tiltakozni az ellen, hogy Szaniszló Ferenc, az Echo Televízió munkatársa is megkapta hétfőn ezt a kitüntetést.
MTI
Megsérült Bajnai Gordon jobb lába, a Facebookon azonban azt írja, már kezeli, hogy a március 15-i rendezvényen lábra tudjon állni.
hvg.hu
Viviane Reding uniós biztos azzal fenyegette meg Magyarországot, hogy uniós forrásokat von el az alaptörvény negyedik módosítása miatt – írja a Wiener Zeitung.
hvg.hu
Menetrend szerint közlekedő autóbusz, betegszállító autó és kamion csúszott árokba a 65-ös úton, Tamási és Iregszemcse között csütörtökön - közölte a rendőrség az MTI-vel.
MTI
Az erős hófúvás miatt több dunántúli megyében a legmagasabb fokú, piros riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök délután.
MTI
Egy osztrák tévécsatorna "Magyarország mini diktátora sokkolja Európát" címmel közölt riportot a magyar alkotmány negyedik módosításáról és Orbán Viktorról kedden. A riport szerint Magyarországon "ijesztő váltás történik a demokráciából a diktatúrába".
hvg.hu
Tömeges balesetek történtek az M7-es autópálya mindkét oldalán Szabadbattyán és Polgárdi között, az elsődleges információk szerint több ember beszorult a roncsokba – közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
MTI
Áramellátási zavar van a Jászai Mari tér környékén, emiatt nem jár a 4-6-os villamos az Oktogon és a Széll Kálmán tér között.
hvg.hu
Csütörtök délelőtt telefonon a temetőhöz csalták, megtámadták és megverték Szőllősi Gábort, azt az érpataki jogvédőt, aki többször felemelte a szavát Orosz Mihály Zoltán polgármester és az általa fémjelzett “érpataki modell” ellen - értesült az Átlátszó.hu.
hvg.hu
A köztársaságért szerveznek virrasztást középiskolások ma este a budapesti Vértanúk terén - derül ki a demonstráció Facebook-meghívójából.
hvg.hu
Lezárták a 8-as főút Várpalota felé vezető oldalát Székesfehérvár külterületén, mert Veszprém megyében Inotánál több gépkocsi elakadt – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.
MTI