8,5 millióba került a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Rántott húst kaptak ebédre a gyulai frakcióülésen részt vevő képviselők, Orbán szobájában íróasztal is volt, ez számított az egyetlen extrának. A három napért 8 és fél milliót fizetett összesen a két párt - írja a Borsonline.



Orbán egyszer már megoldotta a Bajnai-feladványt

Nem először fordul elő a rendszerváltás utáni politikában, hogy elvileg mindenki összefogna a túl nagy hatalmú kormány ellen, de a gyakorlatban ez számtalan nehézségbe ütközik. A Horn-kormány idején az akkori jobboldali ellenzék már lefutott hasonló köröket, igaz, akkor elég volt a két választási forduló közt megegyezni. Miben hasonlít az 1997-es Orbán Viktor a 2013-as Mesterházy Attilára, és kik a 21. század MDNP-sei?





13 centi hó esett az éjjel Budapesten, de jár a BKV

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) munkagépei az éjszaka folyamatosan takarították a budapesti főutakat és síkosságmentesítették azokat, a közösségi közlekedés hajnalban elindult - közölte csütörtök hajnalban a társaság az MTI-vel. Több vonalon is késnek a vonatok.




13 bűne miatt körözték az autósüldözés során elfogott férfit

Rablás miatt körözték azt a monorierdei férfit, akit szerda délután fogtak el Dunaharasztinál, miután az igazoltatás elől elmenekült. A gyanúsított ellen összesen tizenhárom büntetőeljárás van folyamatban - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerda este honlapján.




Seszták-ügy: cáfolja az offshore-vádakat az NFÜ

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) napokban vitatott pályázatán nyertes vállalkozások egyike sem offshore cég, a tulajdonosi struktúra teljes egészében megfelel a pályázati követelményeknek - közölte a projektgazda EQNet Zrt. szerdán az MTI-vel.


Bajnai: a Médiatanácsot meg kell szüntetni

Bajnai Gordon szerint úgy ahogy van, meg kell szüntetni a Médiatanácsot, ami a jelenlegi kormánypárti médiafölény egyik eszköze. A Haza és Haladás egyesület elnöke egy belvárosi klubban arról is beszélt: biztos az ellenzéki összefogás 2014-es győzelmében.


Németh: a román miniszterelnök valamit félreért

Németh Zsolt külügyi államtitkár szerint Victor Ponta román miniszterelnök "valamit félreért", amikor a székelyzászló-használat ügyével összefüggésben úgy nyilatkozik, Románia nem tűri el, hogy kioktassák.