3,4-es erősségű volt a Komárom közeli földrengés

Kisebb földrengés volt Szlovákia területén csütörtök dél körül, amelyet Komárom-Esztergom megyében is éreztek - erősítette meg a Magyar Tudományos Akadémia szeizmológiai obszervatóriumának munkatársa. Kiszely Márta szerint a Richter-skála szerinti 3,4 erősségű földrengés Komáromtól északra körülbelül 15 kilométerre volt.


Akár három új párt is alakulhat az Együtt 2014-ből

Könnyen elképzelhető, hogy nem egy, hanem három pártban folytatják a politizálást az Együtt 2014 alapítói – erősítették meg a hvg.hu információit a mozgalmat megalapító szervezetekhez tartozó források. A Haza és Haladásból származó információink szerint egy héten belül eldőlhet a kérdés, ám a Millát vezető Juhász Péter szerint egyesülete a következő két hétben saját stratégiájának kidolgozására koncentrál, és csak ezt követően ülnek le tárgyalni az Együtt 2014 többi alapítójával.



Egyelőre még jár a BKV

Jelenleg nem okoz jelentős fennakadást a havazás a fővárosi tömegközlekedésben - közölte a BKK.





Több kilométeres dugó van az M1-esen

Az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán, a tatabánya-óvárosi lehajtó előtt több kamion keresztbe fordult az úton - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t.


A 16 tandíjas szakon is lesz ingyenes képzés

Lesznek államilag finanszírozott helyek azon a tizenhat szakon is, amelyeken eredetileg csak önköltséges formában lehetett volna tanulni - erről állapodott meg Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája csütörtökön Budapesten.



Igazoltan hiányozhatnak holnap a Veszprém megyei középiskolások

Igazoltan hiányozhatnak a Veszprém megyei középiskolások pénteken - közölte a megyei kormányhivatal csütörtökön. Ezzel módosították a katasztrófavédelem előzetesen adott tájékoztatását, miszerint a Veszprém megyei középiskolákban pénteken tanítási szünet lesz.




Életveszélyes késelés Debrecenben

Életveszélyesen megkéseltek egy férfit csütörtökre virradóra Debrecenben, a bűncselekmény elkövetésével az áldozat élettársát gyanúsítják, a nőt őrizetbe vették - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.


Már tavasszal csődhelyzetbe kerülhet a BKV

A Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége tárgyalásokat kezdeményez a kormánnyal egy megfelelő finanszírozási rendszer, és egy lecserélt járművekkel rendelkező integrált városi-elővárosi közlekedési szisztéma kialakításáról. Az elnök, Gulyás Attila szerint a közlekedési cég ezévi működése nincs biztosítva, a kormány gyakorlatilag kiszállt a finanszírozásból.


Mentővel ütközött egy autó Szabolcsban

Hárman könnyebben megsérültek, amikor betegszállító és személyautó ütközött egymással Tiszadada és Tiszalök között csütörtökön - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.


Fegyházbüntetést kértek a vesztegetéssel vádolt tábornokokra

A tábornokper csütörtöki tárgyalásán az ügyészség tizenhárom vádlott esetében rendfokozat-vesztéssel járó fegyház-, illetve pénzbüntetés, valamint közügyektől való eltiltás, további négy vádlott esetében pedig felfüggesztett börtön-, illetve pénzbüntetés és lefokozás kiszabását indítványozta a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsán.


Magyar ügyben írt véleményt a luxembourgi főtanácsnok

Paolo Mengozzi, az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka szerint összhangban van az EU működéséről szóló szerződéssel az az uniós tanácsi határozat, amely ez év december 31-ig meghosszabbította az állami támogatások igénybe vételének lehetőségét a magyar mezőgazdasági termelők földvásárlásához.


MSZP: kérjék ki az emberek véleményét az államosításról

Az MSZP azt javasolja, hogy a kormány kérdezze meg az emberek véleményét, akarnak-e többletterheket vállalni azért, hogy a kabinet szükségtelen dolgokra költse a pénzt - mondta Horváth Csaba, az MSZP alelnöke, fővárosi frakcióvezető csütörtöki sajtótájékoztatóján.