Hoffmann Semjén plágiumgyanús doktorijáról: "kizártnak tartom"
Kizártnak tartja Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, hogy Semjén Zsolt plagizálta volna doktori disszertációját - erről a KDNP-s politikus az ATV-nek beszélt.
Kizártnak tartja Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, hogy Semjén Zsolt plagizálta volna doktori disszertációját - erről a KDNP-s politikus az ATV-nek beszélt.
hvg.hu
Semjén Zsolt 1991-ben megvédett teológiai doktori dolgozatának közel negyven százaléka magyar, német és angol nyelvű források átvétele. A miniszterelnök-helyettes Az öt világvallás című, minden könyvtár szabadpolcán elérhető népszerű könyvből is jócskán merített. Bár életrajzaiban sehol nem tesz említést német nyelvtudásról, több német nyelvű műre is hivatkozik.
György Miklós
Hosszan tartó betegség következtében, 83 éves korában elhunyt Dr. Bencze Béla, a magyarországi mentésügy kiemelkedő alakja, az Országos Mentőszolgálat korábbi főigazgatója.
hvg.hu
Máris elindult a Békemenetet is szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) köztéri kampánya, amelyet az elmúlt nyolc évvel kapcsolatban indítottak. Az Együtt 2014 mozgalom szerint a kampány "hazug", és a kormánypártok állnak mögötte.
hvg.hu
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
MTI
Hétfő estig a Kárpát-medencében döntően a keleti magasnyomás hatása érvényesül; borult és napos helyek egyaránt lesznek térségünkben.
MTI
Tudomásul veszik az LMP döntését az Együtt 2014 Választói Mozgalom alapítószervezetei – a Milla Egyesület, a Magyar Szolidaritás Mozgalom, valamint a Haza és Haladás Egyesület - közölték vasárnap délután. Szerintük az LMP saját jövőjéről hozott döntést a kormány leváltása helyett.
hvg.hu
Az LMP-ben egyelőre senki nem tudja, mit hoz a jövő a pártnak, az után, hogy szombat éjjel eldőlt: a zöldek nem csatlakoznak Bajnai Gordonék mozgalmához. Az Együtt 2014 délután reagál, egy befolyásos szocialista politikus szerint ugyanakkor „Bajnai Gordon ugyanazt próbálta megcsinálni, ami már Gyurcsány Ferencnek sem sikerült” - igaz, erre szerinte az LMP még rámehet.
hvg.hu
Kiégett Óbudán vasárnap egy társasházi lakás konyhája, ahonnan a tűzoltóknak kellett kimenteniük egy nőt - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
MTI
Az LMP nemet mondott az Együtt 2014-hez való csatlakozásra, de bármilyen más típusú együttműködésre nyitott - foglalta össze az ellenzéki párt kétnapos kongresszusának döntéseit Csiba Katalin szóvivő vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
MTI
A Demokratikus Koalíció (DK) közleménye szerint az Országgyűlés Hivatala letiltotta azokat a leveleket, amelyeket a párt támogatói küldtek kormánypárti képviselőknek a választási regisztráció elleni tiltakozásul.
MTI
Az MSZP szerint a kormány újabb egyenlegjavító lépései a gazdaság teljesítményének rovására mennek.
MTI
Az MSZP nem kommentálja az LMP döntését, amely szerint nem csatlakoznak az Együtt 2014 mozgalomhoz - közölte Gúr Nándor, a szocialisták alelnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján, Budapesten.
MTI
Szobrot állítottak Mindszenty József bíborosnak Szentesen, Lantos Györgyi és Máté István csongrádi művészházaspár alkotását a Szent Anna-templom kertjében avatták föl vasárnap.
MTI
Ketten életüket vesztették a 6-os úton Kisapostagnál abban a balesetben, amelyben egy személygépkocsi frontálisan ütközött egy menetrend szerinti távolsági busszal. A baleset miatt teljes útzárat rendeltek el - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap.
MTI
A Fideszt a választásokon kell, és lehet is legyőzni, ezét nem a bojkotton kell gondolkodni - írja Mesterházy Attila, az MSZP elnöke vasárnapi közleményében. A politikus szerint óriási hiba, hogy a Fidesz az EU-t teszi felelőssé a saját hibáiért.
hvg.hu
A legfontosabb szavazást elhalasztották, így leginkább a cigányság helyzetével foglalkozik a jövő héten a parlament. A Jobbik által kezdeményezett bizottság helyett vitanap lesz, kedden majdnem öt órát kap a téme. Hétfőn eldől az is, hogy a köznevelés ügyében a kormány vagy a fideszes képviselők az erősebbek.
Kovács Áron
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság vasárnap azt a férfit, aki megölte az anyját a baranyai megyeszékhelyen.
MTI
Keresi a rendőrség azt a cserbenhagyót, aki vasárnap hajnalban halálra gázolt egy férfit, Balatonbogláron, majd megállás nélkül továbbhajtott - értesült a HavariaPress.
hvg.hu
Egy bűncselekmény előkészületei közben fogta el a rendőrség azt a férfit, aki a gyanú szerint sorozatban több betörést is elkövetett Szegeden az elmúlt hetekben - tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap.
MTI