A Dörner-ügy háttere:
 

A Dörner-ügy háttere: "brutális kenyérharc" a Fidesz-holdudvarban

Csütörtökön a magát nemzeti radikálisként meghatározó Dörner Györgyöt nevezték ki az Új Színház élére, intendánsa pedig az egykori MIÉP-elnök Csurka István lett, aki Gyurcsány Ferencről is szívesen íratna drámát. Közös koncepciójuk szerint a színház nevét is megváltoztatnák Hátország Színházra, hogy többek között így küzdjenek meg a „különösen elfajzott, beteges liberális hegemóniával”. Forrásaink szerint az ügy mögött a Fidesz-közeli színházi vezetők "brutális kenyérharca" áll.

Gavra Gábor Gavra Gábor
  • Gavra Gábor Gavra Gábor
  • Tossenberger Adél Tossenberger Adél

Ismét látnokzsályától lettek rosszul diákok Bács-Kiskunban
 

Ismét látnokzsályától lettek rosszul diákok Bács-Kiskunban

Három középiskolás diák került a kiskunhalasi kórházba a napokban, miután látnokzsályát szívtak és rosszul lettek. Két hónappal ezelőtt Kunfehértóról nyolc gyereket szállítottak ugyanilyen okból kórházba. Utóbbi esetben már nem nyomoz a rendőrség.

baon.hu baon.hu


Érdemes elkerülni az M5-ös ócsai lehajtóját
 

Érdemes elkerülni az M5-ös ócsai lehajtóját

Jelentős torlódás alakult ki az M5-ös autópálya Szeged irányába vezető oldalán péntek délután, az ócsai lehajtónál. A rendőrség azt kéri, aki teheti, hamarabb térjen le az 5-ös főútra.

MTI MTI


Erzsébetvárosi ingatlanügyek: Gál előzetesben marad
 

Erzsébetvárosi ingatlanügyek: Gál előzetesben marad

Elutasította a Fővárosi Bíróság a különösen jelentős kárt okozó, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt zajló ügy pénteki tárgyalásán a Gál György elsőrendű vádlott előzetes letartóztatásának megszüntetésére irányuló védői indítványt.

MTI MTI

Jövő csütörtökön egyeztet az államtitkár a kórházvezetőkkel
 

Jövő csütörtökön egyeztet az államtitkár a kórházvezetőkkel

Az egészségügyi államtitkár jövő csütörtökön az összes kórházigazgatóval egyeztet, majd a megyei egészségügyi intézmények vezetőit külön is tájékoztatja a folyamatban lévő szerkezetátalakításról. Az állami felelősségvállalás jogi hátterének kialakításáról, az átvétel technikai folyamatáról, a szerkezetátalakítás szakmai kérdéseiről, valamint a menedzsment szerződéseiről konzultálnak majd – mondta Szócska Miklós.

MTI MTI


Volt MÁV-vezetők pere: Kovács és Lékai is tagad
 

Volt MÁV-vezetők pere: Kovács és Lékai is tagad

Tagadta bűnösségét a MÁV két egykori vezetője a Fővárosi Bíróságon pénteken megkezdődött büntetőperben, amely azért indult, mert az ügyészség kétezer – részben futásképes, vagy kis javítással azzá tehető – tehervagon ócskavasként történő eladását milliárdos hűtlen kezelésnek minősítette.

MTI MTI

Orbán: elharapózott a deviancia Európában
 

Orbán: elharapózott a deviancia Európában

A miniszterelnök szerint elveszett a cselekvés tisztelete, éppen az, ami Európát és a Nyugatot nagy és győztes civilizációvá tette. Orbán Viktor a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Krisztusban van az igazság című, nyolcadik országos kongresszusán pénteken, Budapesten azt mondta, hogy vissza kell térni a cselekvés útjára, vissza kell állítani a munkát végző emberek megbecsülését.

MTI MTI

Áder:
 

Áder: "szószólót" kaphatnak a parlamentben a kisebbségek

Magyarország "komoly késésben van" a külföldön élők szavazati jogának szabályozásával más országokhoz képest – mondta Áder János európai parlamenti képviselő egy budapesti konferencián. A fideszes politikus beszélt arról is, hogy pártja javaslata szerint az itthoni kisebbségekre nem vonatkozna az ötszázalékos parlamenti küszöb, de ha mégsem tudnának mandátumot szerezni, lenne egy „szószólójuk” az Országgyűlésben.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI

MSZP: illúzió az önkormányzatok átszervezése
 

MSZP: illúzió az önkormányzatok átszervezése

A szocialista párt somogyi elnöke szerint drámai és kaotikus az önkormányzatok helyzete. "Rengeteg a bizonytalanság, az önkormányzatoknál nagy az elkeseredés, nem tudják mi lesz a jövő" – mondta Kolber István pénteken újságíróknak Kaposváron.

MTI MTI


Embercsempészt fogtak Battonyán
 

Embercsempészt fogtak Battonyán

Román embercsempészt fogtak a rendőrök Battonyán. A férfi autójában négy palesztin határsértő volt – közölte a rendőrség pénteken.

MTI MTI


Benzin folyt a várpalotai Grábler-tóba
 

Benzin folyt a várpalotai Grábler-tóba

Benzines szennyeződés került a várpalotai Grábler-tóba, amikor ismeretlen emberek tartályt tisztítottak a közeli benzinkútnál – közölte a katasztrófavédelem ügyeletese pénteken.

MTI MTI

Per a volt egri polgármester ellen: meghallgatták a tanúkat
 

Per a volt egri polgármester ellen: meghallgatták a tanúkat

Jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével vádolja Eger volt szocialista polgármesterét, egyben a Egri Többcélú Kistérségi Társulás korábbi vezetőjét az ügyészség abban a perben, amely tanúk meghallgatásával folytatódott pénteken az Egri Városi Bíróságon.

MTI MTI

MSZP: legyenek nyilvánosak az önkormányzati intézmények átadási papírjai
 

MSZP: legyenek nyilvánosak az önkormányzati intézmények átadási papírjai

Hozzák nyilvánosságra annak a megállapodásnak a szövegét, amelyet a miniszterelnök a megyei önkormányzatok elnökeivel kötött az önkormányzati intézmények és az azokhoz kötődő önkormányzati vagyon átadásáról – szorgalmazta sajtótájékoztatóján pénteken Ipkovich György (MSZP) országgyűlési képviselő és Czeglédy Csaba, a szombathelyi önkormányzat szocialista frakciójának vezetője.

MTI MTI