WB-ügy: júniusban lehet ítélet
Júniusban hirdethet elsőfokon ítéletet a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) a West Balkán-ügyben - írja a Magyar Nemzet.
Júniusban hirdethet elsőfokon ítéletet a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) a West Balkán-ügyben - írja a Magyar Nemzet.
hvg.hu
Még ebben a hónapban vádat emelhet a Központi Nyomozó Főügyészség a sukorói kaszinóberuházás gyanúsítottjaival, köztük Gyurcsány Ferenccel szemben - írta keddi számában a Magyar Nemzet, amely szerint már szerdán megkezdődik az ügyben az iratismertetés.
MTI
MTI
Magyar Nemzet
A helyszínen életét vesztette az a két idős ember, akiket egy nyíregyházi lakástűzből mentettek ki a tűzoltók már eszméletlen állapotban, kedd hajnalban.
HavariaPress
A köztévé Ma reggel című műsorában Lánczi Tamás, a Századvég politológusa és Filipov Gábor, a Progresszív Intézet elemzője beszélgetett Schmitt Pál államfő hétfői lemondásáról és annak következményeiről.
hvg.hu
Sem ok, sem kapacitás nincs az egyetemi doktori címek teljes felülvizsgálatára – erről Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke nyilatkozott a Népszabadságnak.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Akadtak a Fideszben, akik már csütörtökre új elnököt választottak volna a plágiumbotrányába belebukott Schmitt Pál helyett, ám végül az az álláspont kerekedett felül, amely szerint két hét alatt kell új államfőt találni. Schmitt Pálnak hétfőn délelőtt nagyon rövid idő alatt dőlt el a sorsa, miközben a kormányfő az utolsó pillanatig kiállt mellette. Schmitt Pált Szájer József, Kövér László, vagy Áder János követheti – a másik két jelölt húzódozása miatt ma úgy tűnik: a legnagyobb valószínűséggel a „csornai Charles Bronson” lehet a befutó.
Kósa András
Az Országgyűlés ma kezd tárgyalni a kulturális és a nemzeti örökség védelméről szóló előterjesztésekről, majd ismét napirendjére tűzi a bírósági szervezet átalakítását és a kormány új személyszállítási törvényjavaslatát.
MTI
Kövér László házelnök elnézést kért az Országgyűlés házbizottságának ülésén a szocialistákra tett délutáni megjegyzése miatt - közölte levezető elnökként Latorcai János hétfőn késő este a parlament ülésén, szocialista politikusok felszólalásaira reagálva.
MTI
Bocsánatkérést követel Schmitt Páltól Nikolaj Georgiev szerzőtársa, Hriszto Meranzov - írta keddi számában a Népszabadság.
MTI
MTI
Népszabadság
Kigyulladt egy csárda Balatonfövenyes és Balatonakali között - tájékoztatta az MTI-t a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese kedden hajnalban. Az épület oltása reggel fél hatkor fejeződött be.
MTI
Lemond a Semmelweis Egyetem (SE) Habilitációs Bizottságának elnöki tisztéről Tulassay Zsolt – ezt közleményben tudatta keddre virradóra az SE lemondott rektorának testvére az intézmény honlapjára felkerült közleményben.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Kedden viharossá fokozódhat a déli szél, 17 és 21 fok közötti maximumokat mutathatnak a hőmérők - jelenti a Köpönyeg.hu.
hvg.hu
Kigyulladt egy fatelep Rákóczifalván hétfő este – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn. Pásztorné Kovács Ágnes elmondta, hogy az oltás idejére a 442-es számú főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárta a rendőrség.
MTI
A kormánypárti frakciószövetség hétfő este arra kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, a Fidesz elnökét, hogy két hét múlva, április 16-án javasoljon államfőjelöltet - közölte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a tanácskozás után.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
2012. április 2-án, az Autizmus Világnapján újra kék színbe borult a Parlament kupolája és a Művészetek Palotája Budapesten.
hvg.hu
"Nem aktuális kérdés" - így válaszolt Kövér László hétfőn este arra az újságírói kérdésre, hogy elvállalná-e a köztársasági elnöki jelöltséget.
MTI
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hozzávetőleg két hét múlva javasolhat államfőjelöltjet a frakciónak - mondta a köztévé Este című műsorában Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke. Később, a Fidesz-KDNP hétfő esti frakcióülése után Lázár János azt mondta, a kormánypárti frakciószövetség arra kérte Orbánt, hogy április 16-án javasoljon jelöltet.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Negyedórás ötpárti egyeztetés zajlott le hétfő este a parlamentben az új államfő jelöléséről, miután az eddigi köztársasági elnök, a plágiumbotrányba keveredett Schmitt Pál a nap folyamán lemondott posztjáról. A Fidesz „politikai jelöltet” látna szívesen a Sándor-palotában; az Orbán Viktor által támogatott lehetséges jelöltek közül Kövér László húzódozik, Szájer József valószínűleg nem áll kötélnek, Áder János álláspontja egyelőre nem ismert.
hvg.hu
Alig negyedóráig tartott csak a Schmitt Pál utódlásáról szóló ötpárti egyeztetés - tudta meg a hvg.hu. A megbeszélés után sajtótájékoztatót tartanak.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az adatvédelmi hatóság elnökének függetlenségét erősítő törvénymódosítást fogadott el a parlament hétfőn. A változtatásokat az Európai Bizottság által felvetett aggályokkal indokolta a kormány.
MTI