BKV-csőd: csak a források egyharmada körvonalazódik

A kormány és a főváros BKV-finanszírozásról zajló tárgyalásán egyelőre csak a szükséges pénzek egyharmadára találtak forrást - értesült a hvg.hu. A kabinet információink szerint nyitott az elektronikus jegyrendszer és a dugódíj bevezetésére, ám egyelőre elzárkózik az adóemeléstől és az új adók bevezetéséről. A főváros szerint viszont enélkül nem lesz meg a szükséges fedezet a BKV hosszú távú működtetésére.


Száz év múlva se tudjuk majd meg, ki volt ügynök?

A Fidesz-frakció megoldása az ügynöktörvényre a Nemzeti Emlékezés Bizottságának felállítása lenne, ezzel a lépéssel azonban nem kerülünk közelebb az ügynökkérdés megoldásához, csak tovább tolódik az ügy, ki tudja meddig - írja a Magyar Citrom blog szerzője.





Tízet azonosítottak az IMF magyar "megalázói" közül

Eddig tíz embert azonosított a rendőrség azok közül, akik március 15-én a budapesti Bank Center épületébe behatolva pirotechnikai eszközöket hoztak működésbe, velük szemben várhatóan eljárás indul, míg a tüntetők Szabadság térre vonulásával kapcsolatban gyülekezési joggal való visszaélés miatt indul eljárás - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóosztálya hétfőn.


Elfogták a miskolci Molotov-koktélos gyújtogatót

Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki Molotov-koktélos palackokkal okozott tüzet Miskolcon. A bíróság az 55 éves aszalói lakost előzetes letartóztatásba helyezte - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.



Csirkefejjel öltek meg védett ölyveket Kisvárdánál

Védett madarakat mérgeztek meg Kisvárda határában; az ügyben természetkárosítás, állatkínzás és méreggel való visszaélés miatt rendőrségi feljelentést tett a természetvédelmi őrszolgálat - közölte a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának illetékese hétfőn.



Rendőrségi fejcserék Csongrádban

Az ORFK eddigi bűnügyi főosztályvezetőjét nevezték ki a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatójává. A kapitányságon a rendészeti feladatok ellátásáért is új vezető felel - értesült a HavariaPress.



Csak engedéllyel lehet szarvasgombát szedni

Aki erdőben, föld alatti gombát, így például különféle szarvasgombát kíván gyűjteni, annak előtte tanfolyamot kell elvégeznie, amelyen egyebek mellett a kutyával történő gyűjtés szabályait is el kell sajátítania - az erről szóló vidékfejlesztési miniszteri rendelet a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg.


Gödöllőn is fizetni kell a bölcsődéért

Havi néhány ezer forintos gondozási díjat kell fizetnie szeptembertől a gödöllői önkormányzat három bölcsődéjébe járó kisgyermekek szüleinek, feltéve, hogy a család egy főre eső havi jövedelme legalább 57 ezer forint - közölte a helyi önkormányzat népjóléti irodájának vezetője hétfőn az MTI-vel.


Priuszosok a józsefvárosi Jófiúk "rendfenntartó" csapatában?

Büntetőeljárás alatt álló emberek is lehetnek a VIII. kerületi önkormányzati „rendfenntartó erő”, a Jófiúk csapatában – értesült a hvg.hu. A "Józsefváros közbiztonságára vigyázó" társasággal kapcsolatban úgy tudjuk, vizsgálat is indult. Ezt Garamvölgyi László rendőrségi szóvivő sem cáfolta, de kérdéseinket hivatalos megkeresésben kérte. Később közölték, nem nyilatkoznak sem ők, sem a belügyminisztérium, elégedjünk meg Kocsis Máté józsefvárosi polgármester válaszával.


Velencei Bizottság: így kellene átírni a bírósági reformot

A Velencei Bizottság szerint a magyar bírósági reform lényeges elemei, amennyiben változatlanul maradnak, nem csupán az igazságszolgáltatás szervezetére vonatkozó európai normáknak - különösen a bírói függetlenség követelményének - mondanak ellent, hanem a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülése szempontjából is problematikusak.


Fidesz: "amit Schiffer állít, az egy rendkívül durva csúsztatás"

Visszautasítja a fideszes Varga István az LMP-s Schiffer Andrásnak azt a kijelentését, hogy a Lehet Más a Politika, illetve az ellenzék "nyomása" kellett a Nemzeti Emlékezet Bizottságának felállításához. A kormánypárti képviselő hangsúlyozta, már a tavaly decemberben elfogadott, az új alaptörvényhez kapcsolódó átmeneti rendelkezések kimondják e testület működését.


Csőd fenyegeti a Szegedi Közlekedési Társaságot is

A Szegedi Közlekedési Kft. (SZKT) ügyvezető igazgatója szerint át kell alakítani a város közlekedési hálózatát, mert a rendszer a jelenlegi támogatás mellett fenntarthatatlan; Tóth István Tibor hétfői közleményében azt is megállapította, önmagában még ez is kevés ahhoz, hogy ne omoljon össze a város közösségi közlekedése és ne menjen csődbe a közlekedési vállalat. A cég előző vezetője a HVG-nek azt mondta, 2010 végére - amikor az új vezetés átvette az irányítást - teljesen ledolgozták a korábbi veszteségeket.


Elásott holttestek: újabb gyilkosságokra derülhet fény

Újabb gyilkosságokra derülhet fény a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerint a csepeli kettősgyilkosságként ismert ügyben. Deme Tamás, az NNI Életvédelmi Osztályának vezetője szerint több, a csepeli erdő környékén elkövetett gyilkosság és emberölési kísérlet is B. Dragan és társai számlájára írható.


Lángolt egy lakás Győrben

Senki nem sérült meg, de jelentős anyagi kárt okozott az a tűz, amely egy kétszintes győri társasház földszintjén tört ki hétfő délután - közölte a katasztrófavédelem megyei ügyelete.