Halálra gázoltak egy férfit Tatabányán, miután elesett az úttesten
Az úttesten való átkelés közben esett el egy 49 éves férfi Tatabányán. Egy személyautó elütötte, a férfi a helyszínen életét vesztette - közölte a rendőrség.
Az úttesten való átkelés közben esett el egy 49 éves férfi Tatabányán. Egy személyautó elütötte, a férfi a helyszínen életét vesztette - közölte a rendőrség.
MTI
Az ügyészség szerint a HM Zrínyi Kommunikációs Kht. volt ügyvezetője társaival együtt fiktív szerződések alapján több mint 70 millió forinttal károsította meg a honvédséget - hangzott el az m1 Híradójában péntek este.
MTI
A visszatartott tízmilliók okozta nehézségek után még inkább ellehetetlenülhet a világhírű Rajkó Zenekar, miután a közigazgatási minisztérium háttérintézményeként működő Design Terminál Rajkó Nemzeti Zenekar néven szervezett új együttest. A Rajkó név 2017-ig le van védve.
Tossenberger Adél
Vasárnaptól újra járhatnak a vonatok Pusztaszabolcs és Dunaújváros között.
MTI
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei települések lakói tüntettek péntek este az életkörülményeik romlása miatt Nyíregyházán; a demonstrálók egyebek mellett a közmunkáért kapott bér emelését követelik, s azt, hogy teremtsenek több munkahelyet a térségben.
MTI
Róna Péter szerint a magyar gazdaság versenyképességének akadálya a korrupció, a társadalmi mobilitás hiánya, valamint az évek óta folytatott, magas kamatokat és devizaadósságot eredményező monetáris politika. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelőbizottságának tagja az MSZP agrár- és közgazdasági tagozatainak vendégeként pénteken Budapesten azt mondta: a jelenleginél jobb kapcsolatra van szükség Németországgal, a Fideszt pedig "a lúzerek pártjának" nevezte.
MTI
Hét év börtönre ítélte a bíróság első fokon azt a férfit, aki 2010 novemberében halálra gázolta egy család három tagját a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nemesbikken.
MTI
Gyűjtés indult a mátrafüredi plébánia felújításáért, amely Makovecz Imre építészirodájának tervei alapján valósulhatna meg - közölte a heol.hu Heves megyei hírportál.
hvg.hu
Neelie Kroes uniós médiaügyi biztos levélben válaszolt Szájer Józsefnek, miután a magyar kormánypárti EP-képviselő három hete egy levélben nekiment a biztosnak. Kroes hangsúlyozta, hogy az Európa Tanács alapvető jogi normáinak való teljes megfelelés minden tagország számára magától értetődőnek kellene lennie.
hvg.hu
Hivatalosan is bejelentette Botka László, hogy elfogadja a több megyében kapott jelölést, és indul a Magyar Szocialista Párt országos választmányi elnöki posztjáért.
MTI
Nyomozati dokumentumokat hozott nyilvánosságra a blogján Imhof Gábor, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) volt gazdasági főigazgatója egy ellene folyó bírósági eljárással kapcsolatban.
MTI
A szegénység nem egyszerűen kevés pénzt jelent. Összetett probléma, melynek megértéséhez a méréséhez használt fogalmakkal is tisztában kell lenni.
hvg.hu
Szeretnék, ha megszűnne a Kossuth tér "elburjánzott erdőbe oltott használtautó-telep imázsa" – mondta a Steindl Imre Program vezetője. Az Országháznál új mélygarázst, látogatóközpontot építenének, parlamenti múzeumot alakítanak ki és növelik a zöldfelületet. A Duna-parti oldalon pedig korzót alakítanak ki.
MTI
Holttestet találtak a Mosoni-Dunában pénteken Győr külterületén - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
MTI
A kormányhivatalok szakemberei jövő hét elején kezdik meg a génmódosított szervezeteket (GMO) tartalmazó élelmiszerek ellenőrzését, amelyet Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter azonnal hatállyal, március 1-jén rendelt el - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium pénteken.
MTI
Egy embert életfogytiglani, hármat határozott időtartamú - 15 év, 12 év, illetve 10 év - fegyházbüntetéssel sújtott pénteken a Pécsi Törvényszék első fokon, nem jogerősen a két halálos áldozatot követelő, 2008. novemberi pécsi kézigránátos gyilkosság vádlottjai közül.
MTI
Irigylésre méltó helyzetben van a Fidesz. Közhelyszámba megy, de igaz: valódi versenytársak nélkül várja a 2014-es választásokat.
hvg.hu
Már készítik a terveket a Győr-Sopron-Bécs vasútvonal korszerűsítéséhez, ahol egyúttal második vágányt is építenének.
MTI
A Magyar Családtudományi Társaság (MCST) elnöke szerint házasság előtti és iskolai kurzusokat kellene tartani, a jó házasság nulladik feltétele ugyanis az, hogy mindkét fél elég művelt legyen "házasságtanból". Balásházy Imre a szervezet elnöke a csaladhalo.hu oldalon pénteken megjelent interjúban arról is beszélt, hogy teljes félreértésen alapul az a támadássorozat, amely ellenük indult.
MTI
Elindult a forgalom péntek délután Szegeden a 2-es villamosvonalon. Az első utasokat a két végállomás, az Indóház tér és az Európa liget között az új, alacsonypadlós villamossal szállították. Szegeden összesen 9 járművet rendelt a lengyel Pesától, a városba eddig négy sárga villamos érkezett meg.
hvg.hu