Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
A kormánypártok malmára hajthatja a vizet, hogy csak a baloldali pártok szavazták meg az EP-határozatot - mondta az m1 Este című műsorában Kumin Ferenc, a Századvég Alapítvány vezető elemzője.
Újra Magyarország volt terítéken az Európai Parlamentben. Ahogy arról csütörtökön beszámoltunk, újabb vizsgálatok indulhatnak Magyarországgal szemben, bár a határozatnak jogkövetkezménye nincs, csak politikai jelentősége. Az Európai Parlament meglepetésre nem a legnagyobb frakcióval rendelkező Európai Néppárt határozattervezetét szavazta meg Magyarországról, hanem a szocialisták és demokraták, a liberálisok, a zöldek, valamint az egységes baloldal előterjesztését, annak ellenére, hogy a Fidesz pártcsaládja, az EPP rendelkezik a legnagyobb számú frakcióval (271 képviselővel) a 752 tagú EP-ben. A hvg.hu értesülései szerint elsősorban a német és francia párttársak érezték túlzottan enyhének a Néppárt szövegváltozatát a magyar kormánnyal szemben.
Kumin Ferenc, a Századvég Alapítvány vezető elemzője úgy véli: az europarlamenti baloldal és liberálisok sietségének oka egyfajta politikai számítás lehetett, mert van okuk azt gondolni, hogy a pénteki magyar válasz kompromisszumkereső lesz. Szerinte ugyanis a miniszterelnöknek nem célja, hogy keresse a további vitát. „Még egy utolsó lendületet adhattak az ügynek, most ők tettek a feszültség élezéséért. Az EU-s politikában és a saját országukban is előnyt jelent, hogy egy markánsan jobboldali kormányt meg tudnak szorongatni” -fogalmazott az elemző.
Kumin Ferenc úgy fogalmazott: ha jól akarunk kijönni belőle, a konkrét üggyel semmi teendőnk nincs. Ez a határozat megerősíti azt a kormányzati álláspontot, hogy összehangolt támadás zajlik hazánk ellen. Hozzátette, jól jött a kormánynak, hogy ennyire tiszta lett, hogy a baloldanak vannak problémái, a jobboldalnak nincsenek. A hazai belpolitikai érvelést megerősíti, hogy van egy szakszerűtlenség, tárgyi tévedésekre lapuló ítélethozatal, "érdekes konklúziója lehet a belpolitikai vonalon" - magyarázta Kumin az állami televízió műsorában.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.