A sajtószabadság ügye 22 éve nem volt ennyire kilátástalan

Az Alkotmánybíróság karácsony előtti döntésének a médiatörvény tárgyi hatályát részben megsemmisítő eleme jól összezavarja a közönséget: a rendelkező rész alapján az írott sajtó megmenekülését ünnepelhettük volna, az indokolás elolvasását követően ez azonban optikai csalódásnak tűnik – véli Szigeti Tamás jogász.








Darazsak, pókok, poloskák inváziója jöhet az enyhe tél miatt

Az idei enyhe tél miatt számos lakásban megjelentek egyes poloskafajok, illetve az allergiát okozó harlekinkatica. A hvg.hu által megkérdezett rovarkutató szerint a globális felmelegedés egyik bizonyítéka, hogy 2007 óta kimutathatók olyan fajok Magyarországon, amelyek eredeti élőhelye sokkal délebbre van.



A kecskeméti inkubátorban is találtak újszülöttet

Egy koraszülött, de egészséges újszülöttet tettek vasárnap Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Kórház babamentő inkubátorába - közölték az intézménytől hétfőn. Hétvégén a budapesti Madarász utcai kórház babamentő inkubátorában is találtak egy újszülöttet.


Az állam visszakéri a földjét a Hubertustól

A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) kezdeményezte a Somogy megyében gazdálkodó, német érdekeltségű Hubertus Bt.-vel kötött hosszú távú, több ezer hektárra vonatkozó földbérleti szerződés felbontását, ami miatt a társaság az osztrák választott bírósághoz fordult, a tárgyalás hamarosan megkezdődhet - közölte Csató András, a cég ügyvezetője hétfőn.


Csak egyhavi gyógyszeradagot válthatunk ki a patikában

Márciustól az orvos - legalábbis alapesetben - egy vényen, egyszeri kiváltásra legfeljebb 30 napra elegendő gyógyszermennyiséget írhat fel az új gyógyszerkiadási szabályozás szerint. Krónikus betegnek három havi adagot is felírhat az orvos, de a gyógyszeradagot havi részletekben kell kiváltani.


Zaklatás a gyanú a Fidesz-irodára akasztott kecskefej ügyében

Zaklatás miatt indított nyomozásban vizsgálja a városi rendőrkapitányság, ki és miért akasztott kecskefejet vasárnapra virradó éjjel a soproni Fidesz-iroda ajtajára - közölte Kocsis Tünde alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfőn.


A terrorelhárítás tovább őrzi Orbán házát a tervezettnél

Februárig lezárva marad a miniszterelnök házának környéke, miután a Terrorelhárítási Központ meghosszabbította az erről szóló intézkedést - számolt be az Origo. A Terrorelhárítási Központnál nem válaszoltak arra a kérdésre, hogy egy esetlegesen bejelentett tüntetés miatt hosszabbították-e meg a Cinege úti ház környékének lezárását. Orbán házának környékét tavaly nyáron tüntetésektől tartva zárták le.



Sarkozy is írt Orbánnak, de még nem válaszoltak neki

Nicolas Sarkozy is levelet írt Orbán Viktornak, még novemberben, de a mai napig nem kapott választ – írja a Magyar Narancs Online. A francia elnök elsősorban a francia cégek magyarországi beruházásai miatt aggódott. A cikkben úgy fogalmaznak, hogy a levelet a magyar kormány ügyesen titkolta, eddig.


Török Gábor: Hol a szakadék?

A külföld, a sajtó, az elemzők és még az ellenzék sem tudja megbuktatni a kormányt, legfeljebb a helyzetét nehezítheti, gyengítheti - szögezi le blogbejegyzésében Törtök Gábor politikai elemző.