A Jobbik szerint Brüsszel rosszabb, mint Moszkva
A Jobbik szerint Magyarország térdre kényszerítéséről, maradék szuverenitásának felőrléséről szólnak az Európai Bizottság által indított kötelezettségszegési eljárások.
A Jobbik szerint Magyarország térdre kényszerítéséről, maradék szuverenitásának felőrléséről szólnak az Európai Bizottság által indított kötelezettségszegési eljárások.
MTI
A mozgáskorlátozottak gépkocsi-vásárlási támogatásának szabályait bírálja az MSZP, és feljelentésre biztatja az igénylőket. A szocialisták sajtótájékoztatójának kiinduélópontja a HVG múlt heti számának cikke, amely feltárta, hogy a mozgáskorlátozottak a kormányzat döntése nyomán a támogatás ellenére is előnytelen szerződéssel juthatnak személygépkocsihoz.
MTI
MTI
hvg.hu
Az előzetes felmérések alapján legalább százezer tüntetőre számítanak a szombatra meghirdetett Békemenet Magyarországért demonstráció szervezői - mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Széles Gábor nagyvállalkozó. A szervezők néma, békés demonstrációval kívánnak tüntetni a kormányért és Európáért – ezt már Bayer Zsolt újságíró mondta.
MTI
Paprikaspray használatával két rablót futamított meg egy 76 éves, egyedül élő nő a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Bujon; a 32 és 26 éves elkövetőket a nyomozók elfogták - közölte a rendőrség szerdán.
MTI
Emberölés gyanúja miatt rendeltek el nyomozást egy bakonycsernyei idős nő halála ügyében. A 86 éves nőt vasárnap este holtan találták a lakásában.
MTI
Az Európai Bizottság közzétette kifogásait az adatvédelmi hivatalt és az igazságszolgáltatást érintő szabályokkal kapcsolatban.
MTI
Több ponton kifogásolta a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt az Európai Bizottság, amelynek megállapítása szerint a jogszabály sérti az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) egyes pontjait.
MTI
„Kétharmad birtokában nagy a kísértés, hogy a propagandát is törvénnyé tegyék, ám a hazugság attól még hazugság marad. Az ilyen törvényeknek az a sorsuk, hogy nevetségessé válnak” – mondja az elmúlt időszak törvénygyártásáról a HVG-nek adott interjújában Bajnai Gordon volt miniszterelnök.
HVG
Elméletben elképzelhető, de teljesen valószínűtlen, hogy az állam átvegye a BKV-t - mondta Tarlós István főpolgármester az m1 Ma reggel című műsorában szerdán. A városvezető felidézte, hogy többször is elmondta: ha változatlan feltételekkel, ilyen örökséggel és ilyen adottságokkal bárki átveszi a BKV-t, akkor "bennünk a legkészségesebb partnerre talál, hogy átadjuk, és megmutathassa valaki, hogy mit tud produkálni ilyen helyzetben".
MTI
Nem kellett rá túl sokáig várni, hogy a kormány gazdaságpolitikai veresége a kormányfő pozíciójának gyengülésében is lecsapódjon - írja a Véleményvezér blog, amely úgy véli, ennek jele, hogy Járai Zsigmond volt jegybankelnök és Matolcsy György gazdasági miniszter nyíltan egymásnak mernek menni, Orbán kommunikációs stábja pedig csak hallgat.
hvg.hu
Az akkori szabályozás szerint megengedhető volt, hogy a kisdoktori dolgozathoz felhasznált szakirodalmat ne oldalanként, hanem egyben, a dolgozat végén tüntessék fel, így nem áll meg az ügyben a plágiumvád - ezt mondta Schmitt Pál szerda reggel az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A köztársasági elnök szerdán szólalt meg először a nyilvánosság előtt azóta, hogy múlt szerdán kirobbant a plágiumügy. Elmondta: reméli, tisztázni tudja magát a vádak alól. Az ügy esetleges következményeiről nem volt szó a műsorban.
hvg.hu
Kilakoltatás vár százötven szociális bérlakásban élő győri családra, mert tetemes tartozást halmoztak fel a városüzemeltetési társasággal szemben - írta szerdai számában a Kisalföld.
MTI
A Testnevelési Főiskola 1985-ben elfogadott, Schmitt Pál doktori szigorlatának időpontjában hatályos doktori szabályzatának összeférhetetlenségre utaló paragrafusát is megsértették az államfő disszertációjának értékelésekor - írja a Népszabadság.
hvg.hu
Réthelyi Miklós oklevelet adott át a múlt évi szczecini rövidpályás Eb-n eredményesen szerepelt sportolóknak. Beszédében így azt a Verrasztó Dávidot is példaképnek nevezte, aki megütötte csapattársát.
hvg.hu
Helyi népszavazást kezdeményezett az MSZP fóti szervezete annak eldöntésére, hogy támogatnák-e a városlakók a rákospalotai hulladékégető salakjának fóti tárolását - olvasható a város honlapján.
MTI
A Népszava értesülései szerint összefügg a BKV finanszírozási problémájával a főpolgármester pénzügyi főtanácsadójának távozása. A napilap szerint a kormány szerdai ülésén szóba kerül a BKV megmentését is taglaló javaslatcsomag.
MTI
Csütörtöktől sokfelé várható csapadék, ami lehet hó, havas eső, ónos eső és eső is.
hvg.hu
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerint a magyar médiaigazgatás mindennapi gyakorlatával és a médiatörvénnyel kapcsolatban is súlyos tévedéseket tartalmaz az a levél, amelyet hétfőn Nicolas Beger, az Amnesty International európai igazgatója küldött az Európai Bizottságnak.
MTI
A Gödör jelenlegi stábjának két hete van rá, hogy kiköltözzenek az Erzsébet térről, februártól ugyanis új programszervezők felelnek a klubért. Mivel pályáztatás nem volt, a Gödör stábja értetlenül áll a történtek előtt, az ott fellépő zenészek véleménye megoszlik: van, aki nem számít változásra, és olyan is akad, aki kifejezetten örül a döntésnek.
Tossenberger Adél
Szarvason is lesz kormánypárti tüntetés - derül ki a beol.hu megyei híroldal szerint Babák Mihály polgármester Facebook-oldaláról.
hvg.hu