Kinevezték az MTI Hírcentrumnál Élő Gábor utódját
A Lomnici-ügyet követő botrány után felmentett Élő Gábor helyébe Gianone Pétert nevezte ki Belénessy Csaba, a Magyar Távirati Iroda (MTI) Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.
A Lomnici-ügyet követő botrány után felmentett Élő Gábor helyébe Gianone Pétert nevezte ki Belénessy Csaba, a Magyar Távirati Iroda (MTI) Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.
hvg.hu
Tűz ütött ki egy VIII. kerületi lakásban csütörtök délután, a helyszínről három embert, köztük egy tűzoltót kórházba szállítottak.
MTI
Mintegy 11 milliárd forint ráfordítással elkerülő út épül a 86-os főút zalalövői szakaszán – közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége.
MTI
A Jobbik kormányra kerülése esetén nyilvánosságra hozza az előző rendszer ügynökeinek jelenleg 2060-ig titkosított listáját - jelentette ki Novák Előd, a párt országgyűlési képviselője csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
MTI
Egy év kevés volt az Alkotmánybíróságnak, hogy döntsön a magánnyugdíjpénztárak ügyében. Százezer magánpénztárban maradó várta tőlük a döntést, de milliók nyugdíját hagyta cserben az Alkotmánybíróság, és tette azt, amit nem tehetett volna: semmit. Kádár János elégedetten sorolná a bírák neveit - írja Mong Attila.
hvg.hu
Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő szerint az MTV székházánál csütörtökön történtek pikantériája, hogy "az a Lendvai Ildikó, aki a KISZ KB és az MSZMP egyik cenzora volt kulturális kérdésekben, illetve az értelmiség tevékenységét cenzorálta, vajon hogy kerül oda". Selmeczi erről csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt az éhségsztrájkolókat körülvevő kordon bontására vonatkozó kérdésre válaszolva.
MTI
December 31-én a Kossuth térre várják azokat, akik csatlakoznának a Tiszta kezek elnevezésű mozgalmukhoz. Az éhségsztrájkot a szakszervezeti vezetők nem adják fel, és megteszik a második büntetőfeljelentést is a csütörtök hajnali incidens miatt.
hvg.hu
A BKV és a BKK közleményében azt írja, nem ért egyet Szabó Máté ombudsman javaslatával, amely szerint ne a jelenlegi szabályozás szerinti kétszeres összeget, hanem csak az alappótdíjat követeljék a közlekedési társaságok a szülőktől, ha gyermeküket jegy nélküli utazáson érik.
hvg.hu
Szinte már nincs is Magyar Köztársaság tábla a határokon.
Mester Nándor
Belehalt sérüléseibe egy 60 éves gamászapusztai nő, akit a lakásán bántalmaztak szerda hajnalban - közölte a rendőrség
MTI
Fokozottan ellenőrzi a veszprémi pénzintézetek környékét csütörtöktől a rendőrség - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
MTI
Nem kínált kiutat a kétharmados Fidesz-kormány a Medgyessy- és Gyurcsány által ásott gödörből, éppen ellenkezőleg: már a kilábalás is egyre lehetetlenebbnek tűnik. Évet értékel a Véleményvezér.
hvg.hu
Lendvai Ildikó, az MSZP képviselője szerint a biztonságiak megsértették a demonstrációs jogot csütörtök reggel a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai gyártóbázisán, mielőtt mintegy húsz szimpatizáns ledöntötte az éhségsztrájkolókat körülvevő kordont. Az LMP továbbra is jogtalannak tartja a tüntetők elleni intézkedéseket.
MTI
A Fidesz arra kéri az LMP képviselőit, hogy térjenek vissza az Országgyűlés falai közé és vegyék fel a munkát. Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő szerint az LMP-nek vissza kell térnie a parlamentbe, nem lenne jó ugyanis, ha a közvélemény "Lusták, Munkakerülők Pártjának" nevezné a szervezetet.
MTI
Schmitt Pál köztársasági elnök aláírta a köznevelési törvényt, amely csütörtökön már meg is jelent a Magyar Közlönyben. A megjelenés előtt két szervezet azt kérte az államfőtől, ne szignózza a jogszabályt.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Egy teljes orvostársadalmat érintő, alapbérrendezésre vonatkozó ajánlatot kaptak a Magyar Rezidens Szövetség vezetői csütörtökön Szócska Miklós egészségügyi államtitkártól. Ezt Papp Magor, a rezidensszövetség elnöke jelentette be a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban folytatott, több mint háromórás egyeztetés után.
MTI
Horváth Zsolt fideszes képviselőt zugirászattal gyanúsítják. Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert is kiadja az Országgyűlés az ügyészségnek.
hvg.hu
A szocialista vezetésű minisztériumok ideje alatt egyetlen alkalommal sem kapott sem felsővezető, sem más személy jogszabálytól eltérő módon sem lakásbérletet, sem vásárlási jogot - áll az MSZP csütörtöki közleményében, amelyet az ellenzéki párt Budai Gyula szavaira reagálva adott ki.
MTI
Gyorsított eljárásban állították bíróság elé azt a román férfit, aki betört a nyírmihálydi takarékba. A 28 éves férfi jogerősen egy év két hónap, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kapott - közölte a rendőrség csütörtökön az MTI-vel.
MTI
Hárommilliárd forintot meghaladó összeggel csökkenti hitelállományát az idén a hódmezővásárhelyi önkormányzat - közölte Göbl Vilmos sajtóreferens csütörtökön.
MTI