Hiába kérték Schmittet, ne írja alá a köznevelési törvényt

Schmitt Pál köztársasági elnök aláírta a köznevelési törvényt, amely csütörtökön már meg is jelent a Magyar Közlönyben. A megjelenés előtt két szervezet azt kérte az államfőtől, ne szignózza a jogszabályt.

  • MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu
Hiába kérték Schmittet, ne írja alá a köznevelési törvényt

A Hálózat a Tanszabadságért (HAT) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt kérte Schmitt Pál államfőtől, hogy ne írja alá a köznevelési törvényt. A két szervezet erről szóló levelét csütörtökön adták át a köztársasági elnök hivatalában, a Sándor-palotában.

A HAT és a PDSZ arra kérte Schmitt Pált, tájékozódjon a köznevelési törvényt illető kritikák tartalmáról, és küldje vissza a törvényt megfontolásra az Országgyűlésnek.

A levél átadása után Fábry Béla, a HAT képviseletében a Sándor-palota előtt megjelent újságíróknak azt mondta, a szervezetet azért hozták létre, mert a jogszabály tervezetének napvilágra kerülése óta úgy látják, az alkalmatlan az ország modernizációjára. Hozzátette: ezért határozták meg célként, hogy minden törvényes eszközzel megakadályozzák a törvény elfogadását, illetve most az aláírását.

Schmitt Pál aláírta
Túry Gergely

A kérés ellenére a törvényt Schmitt Pál aláírta, a jogszabály csütörtökön már meg is jelent a Magyar Közlönyben.

 

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.