Kábítószergyanús anyagok a postában
Postai csomagokban találtak kábítószergyanús anyagokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az elmúlt napokban, mindhárom esetben feljelentést tettek.
Postai csomagokban találtak kábítószergyanús anyagokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az elmúlt napokban, mindhárom esetben feljelentést tettek.
MTI
Papírgyűjtő konténereinek megrongálása, az abban lévő papírok elvitele miatt Szolnok takarító cége, a Remondis Zrt. feljelentést tett, de a rendőrség a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette. A határozat ellen benyújtott panaszt elutasította az ügyészség utasította el, mondván a hulladék nem a társaságé - írta szombati számában az Új Néplap.
MTI
Újra van gáz abban a húsz lakótömbben Nagyatádon, ahol korábban nyolcszázan maradtak ellátás nélkül.
MTI
A piros és a fekete matricás autók továbbra sem közlekedhetnek a szmogriadó miatt Budapesten, a BKV mégis 47 darabbal több autóbuszt állít forgalomba ezen a hétvégén, mint máskor, mert pályafelújítás lesz a 4-es 6-os villamos vonalán. A közlekedési társaság szerint idén őszre vált kritikussá egy szakaszon a pálya állapota, ezért mindenképpen szükséges a munka – számolt be a Blikk.
hvg.hu
Könnyű sérülésekkel megúszta az az asszony, aki húszméteres kútba zuhant péntek délután a Tolna megyei Kétyen.
teol.hu
Benyújtotta a parlamentnek péntek este az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló törvényjavaslatot a Fidesz frakcióvezetője. Lázár János indítványa szerint a képviselők a helyettes államtitkárok illetményével azonos - csaknem bruttó 750 ezer forint összegű - tiszteletdíjra lesznek jogosultak 2012. szeptember 1-jétől. Az ülésszakonként ötnél több bizottsági ülést kihagyó képviselők tiszteletdíját csökkentenék.
MTI
Elgázolt egy férfit a 3-as metró, a Deár tér és a Nagyvárad tér között újra járnak a szerelvények.
MTI
Rövidesen megkezdődhet az Erkel Színház felújítása, mert a kormány határozata alapján idén és jövőre összesen 1,8 milliárd forintot biztosítanak a célra.
MTI
Technikai hiba miatt adott Fókusz-t az RTL Klub november 18-án, a fél hetes Híradó helyén - számolt be az Origo.
hvg.hu
Alkotmánymódosítással még idén új főbírót választana a Fidesz. Az igazságszolgáltatási reform részeként hétfőn elfogadandó bírósági törvény alapján a Legfelsőbb Bíróság elnökének mandátuma megszűnik a bíróság Kúriává alakításával. Az alkotmánymódosítással pedig az is eldől, hogy az új elnököt még december 31-ig meg kell választani.
Index
A meteorológusok szerint a hőerőmű miatt esett a hó Miskolc környékén, mert vízgőz került a levegőbe - számolt be a TV Tények. Ezzel együtt 100 éve nem volt ilyen kevés csapadék novemberben.
hvg.hu
Az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabály preambulumában a Fidesz kimondaná, hogy az MSZP a Magyar Szocialista Munkáspárt jogutódjaként osztozik minden felelősségben, amellyel az állampárt terhelhető. Rögzítenék azt is, hogy eddig elmaradt a kommunista diktatúra vezetőinek felelősségre vonása, ám az alaptörvény 2012. január 1-jei hatálybalépésével "lehetőség nyílik az igazság érvényesítésére".
MTI
Budapesten már ötvenöt felújított és tiszta nyilvános illemhely fogadja a járókelőket és a turistákat. Másfél éve kezdték felújítani a fővárosi WC-ket.
MTI
Az esztergomi képviselő-testület pénteki ülésén a kért 19 millió forint helyett csak 10 milliót szavazott meg a közvilágítást biztosító cégnek. A társaságtól korábban azt közölték: ha a nekik járó pénz nem érkezik meg, hétvégén megkezdik a közvilágítás kikapcsolását. A testület a közétkeztetési cégnek a kért 27 millió helyett szintén 10 milliót biztosított.
MTI
A sűrű ködben eltévedt és homokpadra futott egy vitorlás kishajó; két utasát a vízirendészet tagjai mentették meg - számolt be a sonline.hu.
hvg.hu
A hiteltelen gazdaságpolitika miatt kellett az IMF-hez fordulnunk. Akár nemet is mondhatnak nekünk, amitől még hiteltelenebb lesz a kormány, még jobban támadhatják a forintot. Mi innen a kiút?
Kapcsándi Dóra
Mit gondolnak az emberek a gazdaságpolitika legújabb változásáról? Videó.
hvg.hu
Családtagok, munkatársak és ismerősök kísérték utolsó útjára Vissy Károly meteorológust pénteken a Farkasréti temetőben, Budapesten.
MTI
Életének 77. évében elhunyt Vissy Károly meteorológus búcsúztatása és temetése a Farkasréti temetőben.
unknown
Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap a Nógrád megyei Bokor községben.
MTI