A Fidesz visszaforgatná az idő kerekét, hogy kiüsse riválisait

A még élő maroknyi elkövető kis száma miatt szimbolikus jelentőségű lehet, hogy felelősségre vonhatók lesznek a hatalom által a pártállam idején elkövetett súlyos bűncselekmények tettesei. Az MSZP „bűnöző szervezetté” minősítése már nem feltétlenül volna jelképes gesztus.




Egyre késik a Győr-Pozsony vasút

Decemberben tárgyal a Győr-Pozsony vasútvonal felélesztéséről a GYSEV és Szlovákia - írja csütörtöki cikkében a Kisalfold.hu, megjegyezve, a két nagyváros közötti közösségi közlekedés ma "gyakorlatilag halott".


VV: a hódmezővásárhelyiek nyugtalanul aludtak

Néhány nap alatt eljutottunk oda, hogy a kormány és a frakció megannyi tagja szemmel láthatóan elhitette magával, hogy az IMF-hez való visszatérés nem jelent majd valódi változást, és sajnos elhitette a piaci szereplőkkel is, ahogyan azt a forint tegnapi esése mutatta - írja a Véleményvezér blog.




16 sérült: karambolozott egy menetrend szerinti busz

Tizenkét gyerek és négy felnőtt könnyebben megsérült, amikor összeütközött egy autóbusz és egy kamion csütörtök reggel a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszapüspökinél; a sérülteket kórházba szállították - közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) az MTI-vel. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a távolsági buszon mintegy ötvenen utaztak; a sérültek között van a kamion sofőrje is.



Honvédelemről és csődtörvényről is tárgyal ma a parlament

Energetikai tárgyú törvények módosításáról, a honvédelmi kötelezettségek teljesítéséről, valamint a csődeljárásról és a felszámolásról szóló törvényjavaslatok általános vitájára kerülhet sor az Országgyűlés mai ülésén. A képviselők az ülésnap végén hozzászólhatnak az állami kitüntetések rendszerének kormány által kezdeményezett változtatásához is.


Minden adathoz hozzáférhetne a kormány új titkosszolgálata

Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ (NIBEK) néven új belső elhárító titkosszolgálat felállítását tervezi a kormány, a szervezet az országban fellelhető minden adatállományhoz - általában közvetlen elektronikus adatkapcsolat révén - külső közreműködés nélkül, akadálytalanul hozzáférhet majd - írta a Népszava és a Népszabadság csütörtökön.


Nagy dugó az M3-ason: tíz autó ment egymásnak

A jelenlegi információk szerint tíz autó ütközött össze az M3-as autópályán a gödöllői csomópontnál csütörtökön kora reggel; a Budapest felé vezető oldalon már feloldották a teljes útzárat, fél útpályán halad a forgalom, de nagy a torlódás - közölte a rendőrség.



Kiírták a pályázatot az 1-es és 3-as villamos vonalára

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. az 1-es és 3-as villamosvonal korszerűsítéséhez és meghosszabbításához szükséges kiviteli tervek elkészítésére, valamint a tervezői művezetési feladatok ellátására írt ki közbeszerzést - írta a Napi Gazdaság csütörtökön.


Amerikai magyar jogvédők is tiltakoznak a Boldoghy-ügy miatt

A New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy a szlovák kormány a magyar állampolgárság megszerzése miatt megfosztotta szlovák állampolgárságától Boldoghy Olivért és sorstársait - közölte a szervezet szerdai közleményében.


Benzinkutat raboltak ki az éjjel Nagytétényben

Kiraboltak egy benzinkutat a főváros XXII. kerületében szerdán késő este, a rendőrség nagy erőkkel keresi az elkövetőket - közölte Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.



Független művészek válasza Kerényinek

"Független művészek" állítják ki alkotásaikat november 30-án válaszul arra, hogy Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott 20 millió forint értékben rendelt festményeket kortárs alkotóktól. Az esemény folyamatosan szerveződik a Facebookon, az alkotások közül pedig néhány már el is készült.