Így változik hétvégén a tömegközlekedés rendje

Változik a közösségi közlekedés menetrendje október utolsó hétvégéjén mindenszentek és halottak napja miatt. A temetői járatok Budapesten általában sűrűbben közlekednek, és rendkívüli járatok is lesznek.



Oszkó: „Egy gyorsnaszádot könnyebb sziklának vinni”

Hiába ismeri fel az Orbán-kormány a problémákat, rendre rossz irányba fordul a megoldásokkal – mondta a hvg.hu-nak Oszkó Péter, aki szerint a „magyar különutasságról” folyton bebizonyosodik, hogy káros következményekkel jár. Gyurcsány politikai hiperaktivitását a Bajnai-kormány pénzügyminisztere kontraproduktívnak nevezi. Bár sokan biztatják, egyáltalán nincs kedve visszatérni a politikába. Bevallása szerint elégedett azzal, amit egy OTP-s cégben jelenleg végez.


Magyar Nemzet: még az idén vádat emelnek a kémbotrányban

A Magyar Nemzet értesülése szerint a Budapesti Katonai Ügyészség (BKÜ) napokon belül befejezi a kémbotrány néven elhíresült, a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati karát érintő nyomozás iratainak ismertetését, és államellenes bűncselekmény miatt még az idén vádat emel az eljárás négy gyanúsítottja ellen.


Januártól a férfiak is elmehetnének szülési szabadságra

Januártól a férfiakat is megilletné a szülési szabadság, valamint erre az időszakra járó terhességi-gyermekágyi segély, ha az anya betegsége vagy halála miatt nem tudja csecsemőjét gondozni - írta a Népszabadság pénteken, a birtokába jutott kormányzati előterjesztésre hivatkozva.





Nem mond le Hoffmann

Hoffmann Rózsa nem érti, miért kellene távoznia posztjáról; az oktatási államtitkár ezt a hallgatók csütörtöki demonstrációjára reagálva mondta. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége által meghirdetett tüntetésen Hoffmann Rózsa menesztését sürgették.






Hoffmann: nincsenek a törvényben titkos mellékletek

Nem bocsátanak el tömegesen pedagógusokat, és nem lesznek tömeges iskolabezárások sem - válaszolta kérdésre az oktatási államtitkár csütörtökön Budapesten, a Megújul a magyar tanügy címmel rendezett sajtótájékoztatón; az azzal egyidejűleg zajló hallgatói demonstráció kapcsán Hoffmann Rózsa azt mondta: "nem felel meg a valóságnak, hogy nem tárgyaltak" velük.



A LIGA elfogadhatatlannak tartja az Mt-t, útlezárásokkal tiltakoznak

A LIGA Szakszervezetek szerint elfogadhatatlan a Munka törvénykönyve Országgyűlésnek benyújtott változata, mert hatálybalépése esetén teljesen kiszolgáltatná a munkavállalókat a munkáltatóknak, ellehetetlenítené a munkavállalói érdekképviseleteket, ráadásul számtalan nemzetközi egyezményt sértene - közölte a LIGA.


Kolontár-jelentés: túl sok volt az iszap a tározóban

A tavaly októberi iszapkatasztrófát vizsgáló parlamenti bizottság csütörtökön hozta nyilvánosságra a jelentést, amiben összegzik, milyen tényezők okozták a tragédiát. A beszámoló szerint összetettek a katasztrófa okai, de nem kérdőjelezhető meg a Mal Zrt. alapvető felelőssége. A baleset legfőbb oka az volt, hogy túl sok iszap volt a tározóban - derül ki a jelentésből.


"Nem az ünnep miatt lesz drága a virág"

Halottak és mindenszentek napja közeledtével megélénkül a forgalom az ország virágkereskedéseiben, de az árakat nem az ünnep, hanem az időjárási körülmények befolyásolják - mondta a Magyar Virágkötők, Virágkereskedők Szakmai Egyesületének elnöke.


Beperli Wittner Mária Dániel Pétert

Személyiségi jogi pert indít és az ügyvédi kamara etikai bizottságához fordul Wittner Mária fideszes képviselő, egykori '56-os halálraítélt Dániel Péter ügyvéd facebookos írása miatt.