Gyurcsány: "feslett hatalom az, amelyik rászervez a civilek tüntetésére"
Gyurcsány Ferenc legfrissebb Facebook-bejegyzésében azzal foglalkozik, hogy a Fidesz rászervezett az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért (EMS) október 23-i tüntetésére.
Gyurcsány Ferenc legfrissebb Facebook-bejegyzésében azzal foglalkozik, hogy a Fidesz rászervezett az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért (EMS) október 23-i tüntetésére.
hvg.hu
Gyurcsány Ferenc szerint csak akkor sürgető az MSZP belügyeinek megoldása, ha előrehozott választások lesznek. A párt fővárosi elnök-frakcióvezetője, Horváth Csaba az InfoRádió Aréna című műsorában arról beszélt, hogy a volt kormányfőnek be kell állnia a sorba, ha az MSZP-n belül akar maradni.
InfoRádió
Egy 47 éves férfit gyanúsít a northamptonshire-i rendőrség egy magyar származású idős férfi meggyilkolásával.
hvg.hu
Megszűnne a munkaviszonyuk az államhoz kerülő kórházak és szakrendelők főigazgatóinak, valamint gazdasági vezetőinek - írta a Magyar Nemzet a birtokába került jogszabálytervezetre hivatkozva pénteken.
MTI
MTI
Magyar Nemzet
Kéttucatnyi, szabálytalan eszközöket használó horgász, illetve halász ellen indított eljárást a nyári főszezon vége óta a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság.
MTI
A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer lehetőséget biztosít kivételes nyugellátás és rehabilitációs járadék (ez utóbbira 2011. január 1-jétől), kivételes nyugellátás-emelés, illetve egyszeri segély engedélyezésére. A legfontosabb feltételek és kizáró okok.
hvg.hu
Az idei tapasztalatok felhasználásával továbbfejlesztik a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj programot: a 2012. évi programba nem pályázhatnak kormánytisztviselői jogviszonyban állók, és nem vehetnek részt foglalkoztatási jogviszonyban állók sem.
MTI
Az LMP jelöltje, Karácsony Gergely, valamint a civilek és az MSZP által támogatott Lévai Katalin is hajlandó a második fordulóban visszalépni, ha ez kell ahhoz, hogy legyőzzék a Fideszt a II. kerületi időközi országgyűlési képviselőválasztáson - derült ki a Népszabadság pénteki számában a két jelölttel megjelent közös interjúból.
MTI
MTI
Népszabadság
Megkapta az idézést a Fejér megyei Bíróságtól a sukorói vagyonjogi per október 20-i tárgyalására Oszkó Péter, akit tanúként hallgatnak majd meg - írta a Magyar Nemzet pénteken.
MTI
MTI
Magyar Nemzet
A visegrádi csoport (V4) fennállásának 20. évfordulója alkalmából találkozik ma Budapesten a magyar, a szlovák, a cseh és a lengyel államfő. A csúcs második napját Visegrádon tartják.
MTI
Megérkezik az ősz, egy markáns hidegfront hatására 10-12 fokkal esik vissza a hőmérséklet pénteken. A hétvégén biztosan szükségünk lesz kabátra, a magasabb hegyekben akár hózápor, hódara is előfordulhat.
hvg.hu
Országos lépcsőfutó bajnokságot rendeznek a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömbjében a tűzoltók szombaton, Budapesten.
MTI
Több millió forint többlettámogatást kapnak a VIII. kerületi közrendvédelmi akcióban részt vevő szervezetek, tilos lesz koldulni és életvitelszerűen az utcán tartózkodni - erről is döntött csütörtökön a józsefvárosi képviselő-testület.
MTI
A budapesti Gyorskocsi utca és Batthyány utca kereszteződésében egy taxi és egy mentőszolgálati személyautó ütközött össze csütörtökön. A baleset során az autó felborult, a benne utazó felnőttet és kisgyermeket a mentők kórházba szállították. A mentés és helyszínelés idejére a Gyorskocsi utcát lezárták.
MTI
Maradt egy kiskapu a Fidesz javasolta választási rendszerben, ha a parlament azt a koncepciót fogadja el, ami csütörtökön került nyilvánosságra - olvasható a Political Capital választási reformot elemző írásában.
hvg.hu
Hunvald György volt szocialista országgyűlési képviselő és VII. kerületi polgármester szerepét illetően ellentmondásba keveredtek a vád tanúi, szembesítésük is eredménytelen maradt a több száz milliós terézvárosi ingatlanpanamák vádjával folyó büntetőper csütörtöki tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon.
MTI
Az oktatási államtitkár szerint a nemzeti köznevelésről szóló törvény a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elnökének állításával szemben tökéletes összhangban van a kormányzó pártok választási programjával. A nyári szabadságot illetően a koncepció nem hoz változást, és óraszámemelés sem szerepel a javaslatban.
MTI
A Hungerit Zrt. keresetet nyújtott be a Fővárosi Bíróságra az osztrák és a magyar Négy Mancs alapítvány, illetve azok elnöke ellen jó hírnévhez fűződő jogainak sérelme miatt - közölte a cég pr-ügynöksége csütörtökön.
MTI
Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés MSZP-frakciója, mert a közgyűlés fideszes elnöke felhatalmazás nélkül írta alá Orbán Viktorral azt a dokumentumot, amelynek értelmében a megyei intézmények állami tulajdonba kerülnek - közölte Kormos Dénes frakcióvezető Miskolcon. Hevesben a Jobbik támadja az államosításról szóló megegyezést.
MTI
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nem ért egyet a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete (VPDSZ) elnökének a NAV-törvény tervezett módosítására vonatkozó észrevételeivel – derül ki a hivatal közleményéből. A VPDSZ elnöke szerint a pénzügyőrök a módosítások következtében a legkiszolgáltatottabb rendvédelmi feladatokat ellátó dolgozókká válnak.
MTI