Szabálytalan előzés miatt halt meg egy ember Nagycenknél
Három autó ütközött össze hétfőn reggel a 84-es főúton, Nagycenknél. A balesetnek egy halálos áldozata is van.
Három autó ütközött össze hétfőn reggel a 84-es főúton, Nagycenknél. A balesetnek egy halálos áldozata is van.
MTI
Összeroncsolódott kora hajnalban egy személyautó, miután a XVII. kerületi Cinkotai úton a rendőrök elől menekülve belehajtott egy kerítésbe.
MTI
Egy 45 éves kerekegyházi férfi hétfő reggel bejelentette a rendőrségen, hogy megölte a feleségét.
MTI
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elvégezte a Budapesti Közlekedési Zrt. gazdálkodásának idei ellenőrzését, és a feltárt tények alapján hűtlen kezelés gyanúja merült fel a cégnél - közölte az ÁSZ.
MTI-OS
Befáslizott jobb alkarral szállt ki páncélozott kisbuszából vasárnap Orbán Viktor a kötcsei Dobozy-kúria kapuja előtt - számolt be a Blikk. Szóvivője csak annyit mondott: a kormányfőnek bedagadt nagyon fájt a karja.
Blikk
Több ezer szimpatizánst és munkavállalót várnak a parlament elé ma dél körül a Munka törvénykönyve elleni tiltakozásra a szakszervezetek, akik továbbra is háromoldalú párbeszédet követelnek. A kormány az amúgy is megosztott szakszervezeti szféra további gyengítésére játszik - mondta Varga László a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában.
Klubrádió
Ásványvízzel álcázták a hamis parfümöt egy török kamionban. Az előzetes szakértői vélemény alapján az illatszerek hamisítványok
MTI
A fideszes vezetésű Kecskemét többségi tulajdonában lévő sportklubnál már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is vizsgálódik. Az egyesületeket működtető kft. egyik felügyelő-bizottsági tagjának lemondása nyomán kiderült: ebben az évben felettébb gyanús, több tízmilliós nagyságrendű kifizetések történtek. A számlák egyikén sincs teljesítésigazolás - derül ki a Népszava birtokába jutott iratokból.
Népszava
Kigyulladt az aljnövényzet a budai parkerdőben hajnalban. Az egyik tűzoltót kimerültség miatt kellett kórházba szállítani.
MTI
Valamennyi szakszervezeti javaslatot a parlament elé terjeszt az MSZP az új Munka törvénykönyvéről (Mt) szóló, várhatóan a következő hetekben kezdődő parlamenti vitában – jelentette ki Gúr Nándor a Népszava hétfői számában.
MTI
MTI
Népszava
A szállodaépítés az egyik eleme a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 300 millió eurós (82,5 milliárd forint) fejlesztési tervének, amely a következő 10-15 évben valósulhat meg - mondta René Droese, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BUD) ingatlanfejlesztési igazgatója a Világgazdaságnak.
MTI
MTI
Világgazdaság
Még ebben a hónapban ki kell írni a BKV buszos alvállalkozóit kiválasztó közbeszerzési tendert, amiről a Kocsis István vezérigazgató távozása előtt tartott közgyűlésen határoztak - olvasható a Népszabadság hétfői számában.
MTI
MTI
Népszabadság
Baktalórántháza városközpontját és Budapest XIV. kerületének régi épületeit ugyanaz a cég újíthatja fel - előbbi település a mostani zuglói polgármester, Papcsák Ferenc választókerülete volt korábban. A kerületben több korábbi szolgáltatóval indoklás nélkül mondták fel a szerződést.
Csikász Brigitta
Elsőfokú ítélet várható ma az erőszakos közösüléssel és személyi szabadság megsértésével vádolt sorozatszínész, Damu Roland ügyében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A tárgyalássorozat személyiségi jogokra, illetve erkölcsi okokra hivatkozva a nyilvánosság kizárásával zajlott, a mai tárgyalás - amelyen a bizonyítási eljárás lezárására és az elsőfokú ítélet kihirdetésére lehet számítani - azonban már várhatóan nyilvános lesz.
MTI
Orbán Viktor felszólalásával kezdődik ma a parlament őszi ülésszaka; a miniszterelnök "az euróválság hatásainak kivédését szolgáló akciótervet" jelent be. Az Országgyűlés dönt Gyurcsány Ferenc mentelmi jogáról, amelynek felfüggesztését az ügyészség kezdeményezte, hogy a sukorói kaszinóberuházás ügyében, hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgathassa ki a szocialista politikust.
MTI
A héten több hidegfront is eléri az országot, de a hét végére már száraz, napos időt ígérnek.
Köpönyeg.hu
Olyan súlyosan sebesítettek meg a IX. kerületben egy 26 éves férfit, hogy belehalt sérüléseibe. Egy férfit és egy nőt őrizetbe vettek.
MTI
Milyen szabályok vonatkoznak azokra, akik annak ellenére mehetnek el idén nyugdíjba, hogy nem jogosultak rá?
hvg.hu
Elloptak egy 25 millió forint értékű munkagépet a hétvégén Vértesacsán, a bűncselekménnyel gyanúsított két férfi egy másik nagy értékű gépet is ki akart vinni a munkaterületről, ám a körzeti megbízott tetten érte őket; a gyanúsítottakat őrizetbe vették - közölte a rendőrség.
MTI
A Heves megyei főügyész vezette azt az autót, amely egy mentőautóval ütközött Eger belvárosában – értesült a heol.hu. A balesetben a mentő utasai közül hárman sérültek meg.
hvg.hu