Ma tárgyal a kormány a devizahitelesek végtörlesztéséről

Ismét több gazdasági kérdés kerül a kormány elé a mai ülésén: téma lesz a vállalkozásoknak még idén visszafizetendő 250 milliárd forintnyi áfa ügye, a devizahitelek rögzített árfolyamon történő végtörlésztésének lehetősége, és újból tárgyal a kabinet a jövő évi költségvetésről.


„Nőnemű lett a zöldkabátos burgonya”: így folytatja a Tűzraktér - galéria

Az egykori tűzrakteres csapat már nemigen bízik abban, hogy az ügyükben folyó per még érdemben segíthet rajtuk, ezért akit és amit lehetett, átmenekítettek a budai Király Fürdőbe. Tűzből vízbe. Itt alkotóház nem működhet, de annál több az olykor bizarr tér. Zene a fürdőkádban, színház a medencében – nézze meg, hova menekül a Tűzraktér!


Fazekas Sándor: a GMO kukorica termesztése nem járható út

A génmódosított (GMO) kukorica termesztése nem indokolt, sőt újabb kérdőjeleket vet fel annak fényében, hogy Amerikában megjelent az úgynevezett szuperbogár, amely a GMO kukoricát is károsítja - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szombaton Budapesten újságírók előtt.


Az önellátás lenne a cél a leszakadó térségekben

A tervek szerint háromszázezer ember foglalkoztatását kell a jövő évben elindítanunk a Start munkaprogram keretében, amely kezdete annak, hogy az embereket visszavezessük a szociális segélyezés területéről a munka világába - mondta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szombaton Dunapatajon.



Lázár szerint mindenkinek jó a fix árfolyamon való végtörlesztés

A Fidesz-frakció által javasolt megoldással jól járhatnak az emberek, mert kiléphetnek az adósságcsapdából, és jól járhatnak a bankok is, hiszen pénzhez juthatnak fizetésképtelen adósok helyett, és jó Magyarországnak is, hiszen minden egyes fizetéssel csökken az ország devizakitettsége - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője szombaton.


Orbán: Tovább az államadósság csökkentésének útján

A miniszterelnök szerint a kormány tovább fog menni az államadósság csökkentésének útján; Magyarországnak egy új világrendben kell sikeresnek lennie a válság után, ehhez az ország kiszolgáltatottságát okozó államadósságot kell csökkenteni - mondta a miniszterelnök szóvivője szombaton újságíróknak Kötcsén, a fideszes politikusok és jobboldali értelmiségiek zárt körű rendezvényén elhangzottakról.


Az MSZP parlament elé viszi a szakszervezetek javaslatait

Az MSZP valamennyi szakszervezeti javaslatot a parlament elé terjeszt az új Munka törvénykönyvéről szóló, várhatóan a következő hetekben kezdődő parlamenti vitában – mondta Gúr Nándor, a szocialista párt foglalkoztatáspolitikai tagozatának elnöke szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.



A MÚOSZ Tóth Károlyt választotta ügyvezető elnökévé

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Tóth Károly alelnököt választotta a szervezet ügyvezető elnökévé a szombati rendkívüli küldöttgyűlésén. A szövetség – miután meghallgatta Eötvös Pál elnök megnyitó beszédét – felkérte a MÚOSZ ellenőrzőbizottságát, hogy vizsgálja ki azokat a vádakat, amelyek az ingatlanügyletei és vagyongazdálkodása miatt érte a szervezetet.


Semjén helyreállítaná a magyar vadászat becsületét

Azt a célt tűztük magunk elé, hogy helyreállítjuk a magyar vadászat becsületét, és hathatós lépéseket teszünk a magyar vadászok vegzálásának megszüntetéséért - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szombaton Kalocsán az Országos Vadásznapon.


MSZP: Fidesz javaslata nem megoldás a devizahitelesek számára

Az MSZP véleménye szerint a Fidesz pénteki javaslata nem jelent érdemi megoldást a devizahitelesek problémáira, ezért Burány Sándor arra szólította fel a kormányt, hogy haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat a pénzügyi szakemberekkel és az ellenzéki pártokkal.


MSZP: a Fidesz megszünteti a bírói önigazgatást

Az MSZP szerint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács megszüntetésével megszűnik a bírói önigazgatás fóruma, ezzel a kormány újabb lépést kíván tenni a demokratikus intézményrendszer felszámolása felé.



Feloszlatta magát Pilisszentkereszt önkormányzata

Lendvai József polgármester közleménye szerint a testület a szeptember 8-i ülésén Havelka József képviselő sürgősségi indítványára a jelenlévők többségének döntésével mondta ki a feloszlatását.



Elaludt a kamion vezetője, ez okozta a súlyos balesetet

Az elsődleges adatok szerint elaludt a sofőrje annak a kamionnak, amely összeütközött egy román kisbusszal az M0-ás körgyűrű péceli lehajtója közelében pénteken késő este. A balesetnek a végleges adatok szerint 2 súlyos és 12 könnyű sérültje van - közölte a rendőrség a honlapján szombaton reggel.


Adócsaló plasztikai sebész bukott le

Próbavásárlás során sikerült tetten érnie az adóhatóságnak egy zsebre dolgozó plasztikai sebészt, aki 900 ezer forintot vett át a szépészeti beavatkozásra bejelentkezett adóellenőr hölgytől, ám erről számlát nem adott - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szombaton.


A Hernád teljes szakaszára gát kellene

Gátépítést szorgalmaznak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Hernád menti települések a folyó teljes szakaszára, hogy egy esetleges újabb árvíz ne öntse el a községeket - írta az Észak-Magyarország szombaton.