MSZP: "a megyék alkonya következik"
Az MSZP szerint a megyéket érintő tervek egy újabb illúzió végét jelentik, a megyei önkormányzatok legyengítését, központosítást és államosítást.
Az MSZP szerint a megyéket érintő tervek egy újabb illúzió végét jelentik, a megyei önkormányzatok legyengítését, központosítást és államosítást.
MTI
Miskolctól keletre és délre haladva végigjártuk a Sajó mentén fekvő településeket, ahol tavaly árvíz pusztított. Kettőben most gátak épülnek, egynek alig van problémája a Sajóval, a negyedik helyen viszont váratlan jelenséggel kellett megküzdeniük az ott élőknek.
Szegő Iván Miklós
Többféle, úgynevezett trükkös lopással károsított meg, főleg idős embereket az a három bűnbanda, melyek felszámolásáról most adott tájékoztatást a rendőrség. A BRFK székházában egy videót is bemutattak a trükkös módszerekről.
hvg.hu
Egyelőre Budapest és Bukarest között folyik az egyeztetés arról, hogy a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborba (Tusványos) készülő Orbán Viktor miniszterelnök és Traian Basescu román államfő hol találkozzon, a találkozóra akár Tusnádfürdőn is sor kerülhet.
MTI
Megsemmisítésre elszállították a katonai tűzszerészek azt a második világháborús robbanószerkezetet, melyet kedden délután találtak meg földmunkák során Székesfehérváron.
HavariaPress
A rendőrség egy 35 év körüli férfit keres, aki múlt hét csütörtökön reggel megerőszakolt egy 17 éves lányt.
hvg.hu
Az egészségügyi államtitkár saját bevallása szerint tudatában van annak, hogy már a hiányszakmában dolgozó rezidensek ötven százalékos bérpótléka is problémákat okozott, és hogy az ilyen jellegű bérfeszültség nem tartható fenn sokáig.
MTI
Elkészült a Magyar Honvédség 2021-ig szóló humánstratégiája, amely a közszolgálati életpályamodellhez igazodva működik majd - közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden az MTI-nek adott interjújában.
MTI
Tíz rádiós frekvencia pályázati kiírását véglegesítette a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a keddi ülésén, köztük a jelenleg a Klubrádió, a Rádió-1 és a Juventus Rádió által használt frekvenciákat - közölte a tanács szóvivője.
MTI
Az MSZP változatlanul arra szólítja fel a kormányt, hogy a bankszövetség, a bankfelügyelet és a Magyar Nemzeti Bank bevonásával vizsgálja meg azt a három kérdést, amelyet a szocialista párt vasárnap föltett.
MTI
Előbb befejeződött a lépcsőfelújítás: holnaptól ismét megáll az 5-ös HÉV a Margit híd budai hídfőjénél - közölte lapunkkal a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
hvg.hu
Megállapodott 11 szakszervezet, köztük a 10 szakszervezetet tömörítő Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsa és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). A szakszervezetek a megállapodás aláírásával egyidejűleg vállalták, hogy elállnak a 2011. július 5-én bejelentett csoportos létszámleépítéssel kapcsolatos mindennemű demonstrációtól.
MTI
MTI
hvg.hu
Részegen verte meg 59 éves élettársát egy férfi Debrecenben még szombat éjszaka. A nő belehalt a bántalmazásba.
MTI
Kétmillió forintot vett el áldozatától az a 22 éves, bajóti illetőségű férfi, aki a múlt szerdán két lövéssel életveszélyesen megsebesítette a másik férfit a Pilisszentkereszt és Pilismarót közötti erdei úton.
MTI
Gyöngyöspatán a Jobbik jelöltje győzött – a hír láthatóan sokakat meglepetett. Következik ebből valami? Lehetséges, hogy mégis inkább jobbról kell keresni a Fidesz potenciális váltópártját?
hvg.hu
Nem találta megalapozottnak a strasbourg-i Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) azt az ítéletet, amely szerint Uj Péter újságírót egy bortermék becsmérléséért becsületsértés miatt elmarasztaltak.
MTI
MTI
hvg.hu
A túl sok jelölt és a Fidesz népszerűségvesztése is szerepet játszhatott a hétvégi, gyöngyöspatai polgármester-választás eredményeiben. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy paradox módon a több szélsőjobboldali polgámester-jelölt is Juhász Oszkárt erősítette.
Tálos Lőrinc
Szabó Máté országgyűlési biztos szerint az ombudsmani hivatal a jövő évtől az Alkotmánybíróság (Ab) egyfajta "előretolt helyőrsége", "ügyfélszolgálata" lesz, mivel az alkotmányjogi panasz általános lehetősége megszűnik, az állampolgárok és a civil szervezetek pedig részben a hivatalon keresztül fordulhatnak majd az Ab-hoz.
MTI
Bizonyítottság hiányában mentette fel a háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor volt csendőr századost első fokon a Fővárosi Bíróság.
MTI
Három családtagját megölte egy férfi a Pest megyei Valkón kedd délelőtt, majd később öngyilkos lett. A falubeliek szerint a fiatal férfi a közlemúltban agresszívvá vált. Helyszíni videó.
hvg.hu