Kedvező a balatoni strandok megítélése

A Balaton-parti önkormányzatok, üzemeltetők erőfeszítései tükröződnek a fürdőhelyek színvonalának megítélésében, amely néhány tizedszázalékkal tovább javulva az idén átlagosan 4,4-es érdemjegyet kapott a szavazóktól egy frissen zárult felmérés szerint.




Elrendelte a nyomozást a rendőrség a Borovszky-ügyben

Hűtlen kezelés gyanúja miatt elrendelte a nyomozást a rendőrség a korábban Borovszky Tímea vezette, a volt oktatási tárcán belül működő Esélyegyenlőségi Főigazgatóság szerződéskötéseinek ügyében az elszámoltatási kormánybiztos feljelentése alapján. Nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) - ugyancsak Budai Gyula feljelentése nyomán - a vidékfejlesztési intézet korábbi szerződéseinek ügyében is.


Kövér László: közös munkával kell megfordítani a népességfogyást

Kövér László szerint meg kell fordítani a negatív demográfiai trendeket, de ehhez a kormányzat, az önkormányzatok és a családok közös gondolkodására és közös munkájára van szükség. Az Országgyűlés elnöke erről a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és a Konrad Adenauer Alapítvány által szervezett konferencián beszélt.




Eljárást indít a Médiatanács öt tévé ellen

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a régi médiatörvény alapján végzett, műsorszolgáltatási kötelezettségeket érintő vizsgálata alapján öt tévé ellen indított eljárást.



Volner: a kormány csak rontott a szociális válsághelyzeten

A kormány gazdaságpolitikája - mindenekelőtt az egykulcsos adó bevezetése - tovább mélyítette a szociális válsághelyzetet; az ellenzéki párt véleménye alapján ezt jelzi, hogy egy év alatt 124 ezerrel nőtt azon hitelesek száma, akik legalább három hónapja késnek törlesztőrészletükkel - mondta Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese.



LMP: ingoványos talajon az Orbán-család cége

Az LMP azt kéri a kormánytól, hogy azonnal állítsák le a Zala megyei lápokat megsemmisítő tőzegbányászatot, és rendezzék az elvi védelem alatt álló hazai lápterületek helyzetét. Felül kell vizsgálni az Orbán-család érdekeltségeinek környezetvédelmi engedélyeit is – hangsúlyozta közleményében a párt.


Megbírságolják, de működhet a vétkes konyha

Bírsággal sújtják, de újra kinyithatott a káptalanfüredi táborok konyhája, a hatóság a hiánypótlást követően kiadta a működéshez szükséges külön engedélyt - közölte a Veszprém Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat-egészségügyi Igazgatóságának vezetője. Csütörtökön két új csoport érkezett a balatoni létesítménybe, ahonnan a múlt héten tömeges megbetegedéseket jelentettek.



Csökkenés helyett inkább nőni fog a hajléktalanok száma

Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke szerint a jövőben növekedhet a hajléktalanok száma. A hajléktalanszálláson kínált munkák kivétel nélkül elkelnek, mert a hajléktalanok dolgozni akarnak - mondta Vecsei a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.



Így akarják hatástalanítani Orbán csapdáit

Az új alkotmány elfogadása után ellenzéki körökben megindult a vita arról, hogy a Fidesz esetleges jövőbeni veresége után a leendő kormányzat miképpen tud együtt élni az új alaptörvénnyel, hogyan tudja korrigálni annak demokráciaromboló elemeit. A diskurzusok során többféle forgatókönyv született: van, amelyik alkotmányellenes „trükkel” szállna harcba, mások az alkukban hisznek, s vannak, akik a kétharmad megszerzésében.




Egyházi törvény: kell is az ezer fő igazolása, meg nem is

A szavazás előtt néhány órával a Fidesz alapvetően átírta a KDNP egyháztörvény módosításáról szóló javaslatát és benne maradt az a kitétel, hogy „legalább ezer természetes személy tag nevét, magyarországi lakóhelyét, aláírását tartalmazó ívet” is csatolni kell az egyházi nyilvántartási kérelemhez - írta pénteki számában a Népszabadság.