Országos szakszervezeti tiltakozás lesz jövő csütörtökön

Országos demonstrációt, tüntetést és autós felvonulást szervez június 16-án négy együttműködő konföderáció, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma - tájékoztatták az érdekképviseletek az MTI-t kedden.


Hasmenésjárvány: kevesebb zöldség fogy, kompenzálják a gazdákat

Az Európai Unió közös költségvetéséből a kieső árbevétel legalább 30 százalékát közvetlenül megtérítik azon zöldségtermelő gazdák, cégek számára, amelyek piaci veszteségeket szenvedtek el a németországi hasmenésjárvány nyomán uniószerte visszaesett kereslet miatt.


Az alaptörvénnyel jön az új népszavazási törvény is

A kormány keddi ülésén elfogadta a népszavazásról szóló törvényjavaslatot, amely egységes szerkezetbe rendezi az eddigi szétaprózott jogszabályokban foglaltakat, valamint kiszámíthatóan és egyértelműen szabályozza a népszavazási intézményrendszert - közölte a kormányzati kommunikációs államtitkárság az MTI-vel.



Börtön járhat a huliganizmusért

Bűncselekmény lesz a sporthuliganizmus, ha a parlament megszavazza az ezzel kapcsolatos törvénymódosítást; az erről szóló javaslatot keddi ülésén elfogadta a kormány, és hamarosan az Országgyűlés elé terjeszti - közölte a kormányzati kommunikációs államtitkárság az MTI-vel.




Kiborultak a szlovák ellenzéki pártok Kövér interjújától

Élesen bírálta Kövér Lászlót a két szlovák ellenzéki párt, mert az Országgyűlés elnöke a Hospodárské Noviny című prágai és pozsonyi lapban hétfőn megjelent interjújában azt állította, hogy a magyar nemzet nem mondhat le egyetlen részéről sem, s a szlovákiai magyarok szellemi és kulturális értelemben a magyar nemzethez tartoznak.


Nincs ítélet a gárdakapitány perében

Elnapolta az ítélethirdetést a magát Új Magyar Gárdának nevező szerveződés főkapitánya elleni büntetőperben a keddi tárgyaláson a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Kisst hatósági rendelkezés elleni, folytatólagosan elkövetett izgatással, valamint egyesülési joggal való visszaéléssel vádolják.



Sikeres akció: 50 embert ellenőrzött a horgászkommandó

Engedély nélküli horgászokat, halászokat ért tetten a horgászkommandónak elnevezett rendőri csapat a múlt hétvégi razziája keretében Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - tájékoztatta Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-t.



25 éve jár újra a Budavári Sikló

Huszonöt évvel ezelőtt helyezték ismét üzembe a második világháború idején megsérült Budavári Siklót, kevésbé ismert nevén a Budai Hegypályát. Az újjáépítés negyedszázados évfordulója alkalmából a főváros vezetése kedden emléktáblát avatott a Clark Ádám téri állomásnál, a Budapesti Városvédő Egyesület pedig kiállítást rendezett V. kerületi, Kossuth Lajos utcai központjában.


Három állami tűzijáték lesz augusztus 20-án

Budapesten, Debrecenben és Baján finanszíroz az idén augusztus 20-i tűzijátékot a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Kft., az erre fordítható keret bruttó 160 millió forint. A gyorsított tárgyalásos közbeszerzési felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.


Nem döntöttek az Opera vezetőjéről

A Magyar Állami Operaház tevékenységéről szóló tájékoztatást kedden meghallgatta a kormány, személyi kérdésekben nem született döntés - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sajtófőosztálya az MTI-vel.


Negyedmilliárdos kárt okoztak a viharok

Az Aegon és az Allianz biztosítóhoz is ezerötszáz kárbejelentés érkezett kedd délutánig a hétvégi viharok miatt, a károk becsült összege az Aegonnál 154 millió, míg az Allianznál 95 millió forint - közölték a biztosítók az MTI-vel.


A Le Monde a magyar-román viszonyról cikkez

Feszültségek Románia és Magyarország között a székely magyar kisebbség körül címmel számolt be a Le Monde című napilap a brüsszeli székelyföldi képviselettel kapcsolatos romániai reakciókról kedd délután megjelent számában.


Vajdasági magyarokkal tárgyalt Orbán Viktor

A vajdasági magyarok szempontjából fontos kérdésekről tárgyalt kedden hivatalában Orbán Viktor miniszterelnök és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke - közölte a kormányfő szóvivője az MTI-vel.


Kábítószeres fémtolvajt tartóztattak le

Kábítószer-fogyasztó fémtolvajt helyeztek előzetes letartóztatásba Szekszárdon, a férfi egy trafó szétszerelésével csaknem négymillió forintos kárt okozott az áramszolgáltatónak - közölte a rendőrség kedden az MTI-vel.