Somogyi Hírlap: védelmet kér a papoknak a megyés püspök

Balás Béla kaposvári megyés püspök a papok védelmében Gelencsér Attilához (Fidesz-KDNP), a megyei közgyűlés elnökéhez fordult - írta hétfői számában a Somogyi Hírlap, a Kaposvári Egyházmegye kommunikációs felelősének tájékoztatása nyomán.


Alkotmányozás: a zárószavazásig vezető út

A Fidesz-KDNP március 14-én nyújtotta be új alkotmánytervezetét az Országgyűlésnek. Az MSZP és az LMP nem vesz részt az alkotmányozásban, a Jobbik pedig részt vesz ugyan, de nem szavazza meg az új alaptörvényt.



Razziára készülnek a Parlamentben a tűzoltók

Munkavédelmi ellenőrzést tart a Parlament épületében hétfő délelőtt a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete. A tervek szerint a képviselőket is megkérdezik majd, tisztában vannak-e vele, tűz esetén merre kell elhagyniuk az épületet.



Erre készül a Fidesz az alkotmányozás után

Az alkotmányozás csak egy része annak az intézmény-átalakítási folyamatnak, amelyet a Fidesz-KDNP a kormányra kerülése után nyomban megkezdett. Ám a játszmának még nincs vége. Az új alkotmány több kétharmados törvénynek is megágyaz, s ha ezeket sikerül az alaptörvényhez hasonló gyorsasággal elfogadtatni, akkor az előrehozott választás sincs kizárva – véli Krekó Péter, a Political Capital kutatási igazgatója.



3-5 órás várakozás Záhonynál

A nagy forgalom miatt továbbra is torlódnak a járművek a Záhony és Csap közötti magyar-ukrán határállomáson, ahol 3-5 órás várakozás alakult ki a személy- és a teherforgalomban - tudatta hétfőn a rendőrség.


Júniusra fizetésképtelenné válhat Szeged

Mától rendkívüli pénzügyi állapotot vezetnek be a szegedi városházán. Botka László polgármester bejelentette: kidolgoznak egy forgatókönyvet arra, milyen megvonásokkal lehet még a finanszírozást fenntartani.



Tüntetések sokasága borítja ma föl Budapest életét

Több rendezvény is lesz az új alkotmány hétfői zárószavazásával kapcsolatban a Parlamenten kívül. Ezek többsége a készülő alaptörvény ellen tiltakozik, de szerveznek olyat is, ahol támogatják az alkotmányt. Az utcai rendezvények mellett vannak, akik írásban vagy nyílt levélben fejezték ki tiltakozásukat.


Népszava: csúsztat a kormány az alkotmányról külföldön

Több ponton is csúsztató, lényeges kérdéseket elhallgató tájékoztatót küldött ki az új alkotmányról a Külügyminisztérium a külföldön szolgálatot teljesítő magyar diplomatáknak. A Népszava birtokába került levél nem tartalmazza az alkotmányszöveget, sőt fel is hívja a figyelmet - csak angolul és csak lábjegyzetben - , hogy az eddig általuk közölt fordítások nem a végleges szövegen alapultak.


Frontmentes napok elé nézünk

A továbbiakban is folytatódik a jó idő: a kellemes időjárás remek hatással lesz közérzetünkre, hangulatunkra, ezért szabadidőnkben tervezzünk szabadtéri programokat, sportoljunk, sétáljunk a napsütésben. Az érzékeny bőrűeknek viszont ajánlott az UV elleni védekezés megkezdése - figyelmeztet a Meteoklinika.


Megosztó alkotmány

Nem tekintette valódi beleszólási lehetőségnek a közvélemény a „nemzeti konzultációs” kérdőíveket a HVG megbízásából készült Medián-felmérés szerint.


Népszabadság: kirúgtak egy osztályvezetőt a Semjén-javaslat miatt

A vidékfejlesztési miniszter leváltotta Rodics Katalint, a tárca biodiverzitás és génmegőrzési osztályának vezetőjét - írja a Népszabadság. A lap szerint a szakember távozása közvetlen összefüggésben van azzal a konfliktussal, amely a Semjén Zsolt vezette kormánypárti vadászlobbi és a természetvédelem illetékesei között a napokban kialakult a vadászható fajok körének kibővítésével kapcsolatban.



Veszített a Fidesz Győrben

A Pro Urbe Győr Egyesület képviselőjelöltje, Bárány István nyert a 4. számú győri választókörzetben vasárnap tartott időközi önkormányzati képviselő-választáson.