Elvis tér Budapesten: áprilisban dönthet a közgyűlés
A főpolgármester minden szempontból felül szeretné vizsgálni a budapesti közterületek átnevezését.
A főpolgármester minden szempontból felül szeretné vizsgálni a budapesti közterületek átnevezését.
Hírszerző
Hírszerző
FH
A 2006-os rendőri túlkapásokat követően a rendőri brutalitás áldozatait képviselő jogvédő szervezetek a Fidesz-kormány által elfogadott semmisségi törvény megsemmisítését kérik az Alkotmánybíróságtól. A TASZ és a Helsinki Bizottság szerint a törvény abból az alapfeltevésből indul ki, hogy a rendőrök okvetlenül hamisan tanúskodtak az ilyen bírósági ügyekben, pedi a jogvédők tapasztalalatai szerint a kizárólag rendőrségi tanúvallomásokat az ügyészség sosem vette készpénznek.
hvg.hu
A csütörtök délutáni és az éjszakai erős esőzés következtében a csúszásveszélyes hegyoldalaknál több helyen is partfalomlást tapasztaltak.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Az éjszakai felvételen nem látszik, hogyan került az autó a forgalommal szemközti oldalra, mint ahogy maga a baleset sem, melyben hárman haltak meg, köztük Arnóth Sándor fideszes képviselő, püspökladányi polgármester.
Hírszerző
Hírszerző
FH
300 millió forintot ad a kormány a központi költségvetés terhére a kistelepüléseken korábban bezárt kisiskolák újraindításához a 2011/2012-es tanévben.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Megkezdődött a tavaszi nagytakarítás Budapesten; az időjárás enyhültével a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. munkatársai éjjel-nappal azon dolgoznak, hogy eltüntessék Budapest útjairól és közterületeiről a tél nyomait - mondta a Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője pénteken.
MTI
A Jobbik szerint sokszor egymástól "ideológiailag távol álló" pártok között is létrejön a szavazathelyettesítés a bizottságokban, ami a választópolgárok alaptörvényben rögzített jogát is sérti.
MTI
Transzformátorokból rézalkatrészeket lopó bűnözőket fogtak el a rendőrök a közelmúltban Győr-Moson-Sopron megyében - közölte Takács Tibor megyei főkapitány pénteken Győrött.
MTI
Az MSZP szerint úgy fest, a Fidesz meg akarja spórolni a bentlakásos szociális intézmények fenntartására fordított 1400 milliárd forintot, azaz nem akar részt venni többek között az idősekről való gondoskodásban.
MTI
Török Gábor politológus blogjának friss bejegyzésében azt a kérdést tette fel, hogy vajon érdeke lenne-e a Fidesznek 2012-ben feloszlatni a parlamentet, és új választások kiírására kérni a köztársasági elnököt.
hvg.hu
"Ha beraknak egy cd-t, és ketten táncra perdülnek, az nem tartozik a rendelet hatálya alá" - mondta a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára.
MTI
A megtámadott nőnek sikerült kiszabadulnia a férfi karjaiból, majd elmenekült.
HavariaPress
Másodfokú készültséget rendeltek el Felső-Szabolcs harmadik belvízvédelmi vonalán is - közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság védelemvezető-helyettese pénteken.
MTI
Továbbra sem áll kötélnek az MSZP és az LMP: noha a Fidesz és KDNP frakciók március 14-én benyújtották az ország alaptörvényének tervezetét az Országgyűléshez, annak jövő héten kezdődő vitájában nem kívánnak részt venni. De vajon a döntésük megalapozott? - tette fel a kérdést Nagy Attila Tibor politikai elemző a Méltányosság-blogon.
hvg.hu
Összesen ötmillió forint értékben osztott ki kerékpárokat a Magyar Vöröskereszt a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak Devecserben - tájékoztatta az MTI-t a segélyszervezet katasztrófakezelési szakmai igazgatója.
MTI
Kérdése van az atomerőművekről, a sugárzás veszélyeiről vagy arról, mi vár a japánokra vagy éppen ránk? Írjon nekünk, szakértőnk válaszol.
hvg.hu
Egy ápoló gyakran szórakozott azzal, hogy vízből, cigarettahamuból és csikkekből "kávét" készített, amelyet megitatott a betegekkel - írja a Magyar Nemzet. Máskor félmeztelenre vetkőzött és női ápoltakkal masszíroztatta magát.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Az orvos ügyelete alatt egy szülő nő meghalt, egy asszony pedig életveszélyes állapotba került. A megismételt eljárásban született ítéletet most indokolja Veress Júlia bírónő.
Hírszerző
Hírszerző
FH
A választóknak kiküldött több mint 8 milliónyi levélből eddig 893 ezer érkezett vissza a kormányhoz.
Blikk
Gelencsér Attila, aki Somogyból egyénileg jutott a parlamentbe, és a képviselősége mellett a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, a Blikk-kel azt közölte: nem járt közben felesége megbízása ügyében.
Blikk