Nem létező szövegrészt módosított az Országgyűlés

Az Opten csütörtöki közleménye szerint "az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényben meghatározott határidők ismételt megnyitásáról és a kárpótlás lezárásáról" szóló törvényről van szó.Ebben a jogszabályban módosította a parlament azt a szövegrészt, amely 2007. óta már ott sem volt.



A II. kerület üdvözli, hogy nem náluk lesz az Elvis tér

A II. Kerületi Önkormányzat vezetése támogatja Tarlós István főpolgármester azon döntését, amely szerint az Elvis Presley teret nem a II. kerületben, a Margit híd budai hídfőjénél kívánja kijelölni - áll az önkormányzat csütörtöki közleményében.






Bulgáriában gyártották a magyar terméket reklámozó kampány szóróanyaga

Külföldön készült a magyar termékek vásárlására buzdító ingyen cd, amelyet a Magyar Termék Nonprofit Kft. jelentetett meg a múlt héten - tudta meg az index.hu. Az egyik hetilap mellékleteként terjesztett kampányanyag egy reklámfilmet tartalmazott, amely számos adattal próbálta rádöbbenteni a hazai fogyasztókat a választás súlyára. A reklámfilm is külföldi kampány honosított változata volt.


Módosulhat a fővárosi parkolási rendelet

Több ponton is módosítaná a Fővárosi Önkormányzat Budapest parkolási rendeletét. E szerint csak azok kaphatnak ingyenes parkolómatricát, akiknek nincs pótdíjtartozása, a Belügyminisztérium pedig több behajtási engedélyhez juthat.



Új rektora lesz a Pannon Egyetemnek

A veszprémi székhelyű Pannon Egyetem szenátusa csütörtöki zárt ülésén Friedler Ferenc Széchenyi-díjas professzort, a műszaki, informatikai kar dékánját jelölte rektornak; a tisztségre egyedül ő adott be pályázatot - közölte Gaál Zoltán professzor, a rektorválasztást előkészítő bizottság elnöke.





A Máltai Szeretetszolgálat szeretné, ha folytatódna a hajléktalan-program

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke, Vecsei Miklós, és Zacher Gábor, a Péterfy Sándor utcai kórház főorvosa nem ért egyet azzal a tervvel, amely szerint kitiltanák a hajléktalanokat a közterekről, és a hatóságok egy erre kijelölt helyre szállítanák azokat, akik elutasítják a szociális ellátást.




Ásóval és baltával bántalmaztak egy idős férfit

Súlyosan bántalmaztak egy 68 éves férfit a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kenézlőn március 15-én. A sértett ugyan tagadja, hogy bárki is bántotta volna, de sérülései másról tanúskodnak.


Economist: Budapesten felébredtek a liberálisok?

A távolságtartásáról ismert londoni gazdasági-társadalmi hetilap, az Economist helyszíni tudósítást küldött a március 15-i sajtószabadságért szervezett budapesti civil tüntetésről. Mint a cikk bevezetésében írják a több tízezres demonstráció a sajtó szabadságért való kiállásnál sokkal többnek nézett ki.