Kővel fenyegette az újságírókat egy dóci nő

Kővel fenyegetett újságírókat egy nő kedden a Csongrád megyei Dócon, amiért otthona közelében forgattak. A stáb elhajtott a helyszínről, egyikük sem sérült meg, ám a nő ellen eljárás indult. Tettéért akár elzárást is kaphat.




Kilenc évfolyamos iskola: sokba kerülne Pokorni terve

Nyolc helyett kilenc évig tartaná a diákokat az általános iskolákban Pokorni Zoltán. A fideszes oktatáspolitikus szerint így jóval több idejük lenne az alapvető képességek elmélyítésére, az ismétlésre és a gyakorlásra, az elképzelés ráadásul jól passzol a 15 éves korig tartó tankötelezettséghez. A kilenc évfolyamos általános iskolai modell nem ismeretlen Európában - igaz, sokba kerül.



Veszélybe kerülhet a tankönyvszállítás Pest megyében

A Pest megyei önkormányzat 2010-es tartozása miatt előfordulhat, hogy a nem szállítanak vagy csak előzetes fizetés után juttatják majd el a tankönyveket az iskolákba a terjesztők és a kiadók - közölte a Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete.



Political Capital: a gombhoz varrja a kabátot a kormánytöbbség

A választási rendszerre fókuszáló pódiumbeszélgetéssel egybekötve mutatták be kedden az Országgyűlési választások 2010 – Aktuális közjogi és politológiai kérdések című, a Bibó István Szakkollégium és a Political Capital által jegyzett könyvet.



Rendőrakadémián beszélt Pintér Sándor

Egységes európai rendvédelmi képzés és együttműködés szükségességéről beszélt Pintér Sándor belügyminiszter az Európai Rendőrakadémia (CEPOL) vezető testületének ülésén szerdán Budapesten.




Dohányzási tilalom: állások ezrei kerülhetnek veszélybe

A dohányzást szigorító törvényről, amely megtiltaná a füstölést a közös használatú zárt helyiségekben - például a vendéglátóipari egységekben - hamarosan dönt a parlament. Kérdés, hogy a szigorítás milyen hatással lesz azokra, akik a dohánytermelésből élnek.