Szerbül mondott beszédet a szélsőséges Milorad Dodik mellett Szijjártó
„Sok a közös vonás, például az az óriási külső nyomás, amellyel szembe kell nézni.”
„Sok a közös vonás, például az az óriási külső nyomás, amellyel szembe kell nézni.”
hvg.hu
Elkezdték a hatástalanítását annak a világháborús bombának amit a Sorokási út feletti vasúti híd töltésének bontásakor találtak. Órákra le kellett állítani miatta a vasúti közlekedést.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A közmédia azt hangoztatja, hogy továbbra is meg fogják hívni Magyar Pétert a stúdiójukba.
hvg.hu
A kormánymédia napok óta riogat az erőszakos tömeg képével, a rendőrség most ugrott.
hvg.hu
„A DK-MSZP-világ hatalmi monopóliumát a választók megszüntették, és ezt nem lehet jogi eszközökkel bebetonozni, évekkel meghosszabbítani.”
hvg.hu
Még mindig növekszik az egyházaknak szja-egyszázalékukat felajánlók száma, ám az átláthatatlan egyházfinanszírozásban csupán csepp a tengerben ez az összeg. HVG-Ténytár.
Vegyesre sikerült a fideszes antré az új fővárosi közgyűlésben: Szentkirályi Alexandra frakcióvezető hol személyeskedő, hol konstruktív volt. Az biztos, hogy az elmúlt 30 év legkisebb fideszes képviselőcsoportját vezeti, és a többiek is nagyrészt ismeretlenek vagy újoncok a fővárosi politikában.
Magyar pontjait élőben akarja beolvasni a köztévében
hvg.hu
A magyar börtönkörülményeket fájlalják a német vádlott szülei, tüntetéseket szerveznek Jénában a kiadatásáért. A megmozdulás kísértetiesen hasonlít az elítéltből lett EP-képviselő olasz tanárnő történetéhez, aki tavaly több külföldi társával együtt szélsőjobboldalinak vélt emberekre támadott Budapesten.
hvg.hu
A katonák egy nagyobb ENSZ békefenntartó alakulat kötelékében szolgálnak.
hvg.hu
Míg Nyugaton hanyatlik a szexuális aktivitás, a magyarok e téren a normalitás talaján állnak – hangzott el egy múlt heti, kormányközeli „szakmai” konferencián. A kép persze jóval árnyaltabb. Generációs szakértővel és szexuálpszichológussal beszéltünk arról, miként viszonyulnak a testiséghez a fiatalok.
Levonult a kormány és Lánczi Tamás Gesztre, berobbant a fővárosi politika, Orbán Balázs bocsánatot kért és kapott – a hét legfontosabb közéleti, politikai eseményeit magyarázzuk el a Fülke e heti adásában.
hvg.hu
A Tisza Párt elnöke szerint képviselői a budapestiek érdekei szerint döntöttek.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A Vadai Ágnes – Semjén Zsolt csörte folytatódott az egyházi botrányok kapcsán. A DK-s képviselőt most Sz. atyáról kérdezett.
hvg.hu
A műsor a Kéri kérdi címet kapta.
hvg.hu
Az ötvenéves férfi azonnal meghalt.
hvg.hu
Tatabányán a megszokottól eltérő vágányokra érkezhetnek a vonatok, míg a Budapestre tartó, több kocsiból álló motorvonatoknál csak a menetirány szerinti első kocsiból lehet leszállni az állomáson.
MTI
A Rákóczi híd pesti oldalán 10 és 16 óra között kell lezárásokra számítani.
hvg.hu
A szlovák evakuációs járattal jöhetnek haza azok a magyarok, akik el akarják hagyni Libanont. A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint tízen akarnak hazajönni az országból.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Egy pestszentlőrinci garázssor előtt kapták el a 27 éves férfit, aki elrabolt egy taxit, majd mélyen áron alul eladta.
hvg.hu