Tetszett a cikk?

A munkahelyen dohányzással töltött idő ne számítson bele a munkaidőbe, ezzel is növelhető a termelékenység, illetve a munka hatékonysága – javasolta a Deutsche Bank vezető közgazdásza.

Norbert Walter a Bild am Sonntag hasábjain kifejtette, hogy aki a munkahelyén ezután is szeretne dohányozni, kávézni és teázni, az ezután is megteheti. Csakhogy senki sem várhatja el, hogy az e célból beiktatott szüneteket a munkaadó fizesse. Át kellene térni a tiszta munkaidő szerinti bérezésre, ami csökkentené a vállalatok költségeit.



A politikai táborban támogatásra talált Walter ötlete. Michael Fuchs, a konzervatív CDU parlamenti képviselője szerint „igazságtalan a nemdohányzókkal szemben az a gyakorlat, hogy a dohányosok a füstöléssel töltött munkaidőre is bért kapnak. Ahol erre lehetőség van, a dohányosoknak blokkoló órával kellene kimutatniuk, hogy mennyi időt töltenek füstöléssel, vagy pedig az inaktív időt utólag ledolgozni".



A szociáldemokraták frakciójának gazdaságpolitikai szóvivője, Klaus Brandner úgy vélte, hogy a munkaadók és munkavállalók képviselőinek meg kellene vizsgálniuk, célszerű volna-e a munkaidőbe beszámító fizetett szünetek eltörlése. A liberális FDP munkajogi szakértője, Dirk Niebel pedig kijelentette: el kellene érni, hogy a törvényben biztosított szüneteken túl csakis a tényleges munkaidőért járjon bér. (Panoráma)
A Nyugat szigorral és némi pénzmegvonással megállíthatná a kelet-kongói mészárlást, Obamának egyszer már sikerült

A Nyugat szigorral és némi pénzmegvonással megállíthatná a kelet-kongói mészárlást, Obamának egyszer már sikerült

8,3 millió látogató, 1,4 millió hotdog és napi 60 eladott konyha – erős évet zárt az IKEA Magyarországon, és még csak most jönnek a „transformers bútorok” – interjú

8,3 millió látogató, 1,4 millió hotdog és napi 60 eladott konyha – erős évet zárt az IKEA Magyarországon, és még csak most jönnek a „transformers bútorok” – interjú

Találtak egy baktériumot, ami egész egyszerűen megeszi a mérgező örök vegyi anyagokat

Találtak egy baktériumot, ami egész egyszerűen megeszi a mérgező örök vegyi anyagokat

Balesete után 33 éven át kómában volt egy olasz nő, most megállt a szíve

Balesete után 33 éven át kómában volt egy olasz nő, most megállt a szíve