Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Cisco Hálózati Akadémia és a MEOSZ két éve kötött együttműködésnek köszönhetően idén hét mozgássérült végzett a négy szemeszteres, azaz két tanéves akkreditált képzésben „Informatikai hálózati rendszertelepítőként”. A második évfolyamban jelenleg is 10 hallgató tanul, így egy év múlva újabb szakemberek végeznek hasonló képzettséggel és esélyekkel.
A tananyag nagy előnye, hogy felépítésének köszönhetően távoktatás formájában – internetkapcsolaton keresztül – is oktatható, így hetente csupán egy alkalommal kell a hallgatóknak részt venni a gyakorlati képzésen – a MEOSZ-nál e célra létrehozott laborban.
Dr. Derera Mihály, a MEOSZ távoktatási intézetének igazgatója a közelmúltan zajlott sajtóbeszélgetésen elmondta, míg Magyarországon az átlagos munkanélküliség 7% körül van, úgy a hazai mozgássérülteknek csupán 7%-a kap munkát. A MEOSZ ezért arra törekszik, hogy piacképes szakmai oktatásokat szervezzen tagjai számára.
2004-ben a Cisco Systems kereste meg a MEOSZ-t, és ajánlotta fel együttműködését és anyagi támogatását a Hálózati Akadémiai Program beindítására. A távoktatás előnyeit kihasználva indult be a képzés, amelyhez a Cisco 3 millió forint értékű eszközökből a mozgássérültek oktatásához megfelelő labort hozott létre. A képzés a résztvevők számára ingyenes. A CNAP képzés a mozgássérültek számára a távoktatás előnyei mellett azért is kiváló szakmához jutási lehetőség, mivel a tananyag belépőként csupán számítógép-kezelési ismereteket követel meg a részvevőktől.
A képzést a Budapesti Műszaki Főiskola (BMF) oktatói nyújtották, akik a csoport mellett egy mozgássérült oktatót is képeztek, így a következő tanévtől már teljesen önállóan történhet az oktatás a MEOSZ-ban. A képzést elvégző diákok megtanulják, hogyan kell irányítás nélkül, önállóan telepíteni, üzemeltetni és karbantartani kis- és középméretű (tipikusan 100-150 végpont alatti), lokális (LAN), nagytávolságú (WAN) és behívásos (dial-up) informatikai hálózatokat a cégek vagy intézmények igényeinek megfelelően.
A CNAP képzés Magyarországon országszerte ismert: jelenleg 86 Cisco Hálózati Akadémia működik, ahol a diákok e-learning alapú, magas színvonalú elméleti és gyakorlati képzés keretében sajátíthatják el a legújabb informatikai, hálózati ismereteket. A programban részt vevő diákok összlétszáma közel 3000 fő. A 2005/2006-os tanévben 100 fő részvételével elindult a vezeték nélküli technológiákkal foglalkozó oktatás is.
A képzés az Országos Képzési Jegyzékben is szerepel, amely alapján a diákok „Informatikai hálózatirendszer-telepítő” képesítést kaphatnak a vizsgák sikeres teljesítésével. A Cisco Systems a végzős diákok szakmai pályafutásának támogatására is nagy hangsúlyt fektet, a Cisco Hálózati Akadémia Program honlapján a végzős diákok karrierjük alakításához kapnak segítséget: konkrét állásajánlatok, elhelyezkedési lehetőségek, nyári munkák, karrierépítési és álláskeresési készségfejlesztő tanácsadás szerepelnek az oldal kínálatában.
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével (MEOSZ) együttműködve évente 8-10 mozgássérült jut hálózati diplomához.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Zebra és bölény után újabb egzotikus állatok tűntek fel a birtokon, amit egy szakaszon már földsánccal is elkerítettek a kíváncsiskodók elől.