szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Görögországban befagyasztanák minden nyugdíjas ellátmányát idén az ország munkaügyi miniszterének javaslata szerint.

A görög munkaügyi miniszter egy rádióműsorban hétfőn azt mondta, hogy a javaslatot - miszerint befagyasztanák a görög nyugdíjasok ellátmányát - már közölték a pénzügyminiszterrel. Görögországban GDP-arányosan 12,7 százalékra duzzadt az államháztartási hiány tavaly, amit három év alatt fokozatosan akarnak csökkenteni az Európai Unió által előírt 3 százalékra.

A görög kormány néhány hete jelentette be, hogy a deficit leszorítása céljából egyebek között befagyasztja a havi 2 ezer euró feletti nyugdíjakat, az ezalatti ellátmánnyal rendelkezőkét viszont a várt infláció mértékével, 1,5 százalékkal emeli. A görög munkaügyi miniszter nem sokkal azután tett javaslatot minden nyugdíj idei befagyasztására, hogy Olli Rehn, a gazdasági és pénzügyi területért felelős EU-biztos jelezte, a kormánynak további intézkedéseket kell tennie az államháztartási hiány csökkentése céljából.

 

 

MTI Karrier

Tíz százalék körül alakult a munkanélküliség az EU-ban

Nem változott a munkanélküliség az euróövezetben és az Európai Unióban januárban az előző hónaphoz képest; az eurót használó 16 tagállamban 9,9 százalék, a huszonheteknél 9,5 százalék volt a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta - közölte hétfőn az Eurostat.

MTI Karrier

A belgák és a svédek nem stresszelnek munkahelyük miatt

A globalizáció, a gazdasági válság és az emelkedő munkanélküliség növelte a munkahelyek bizonytalanságát, ez pedig negatív hatással van a munkavállalók egészségére - közölte egy nemzetközi kutatócsapat. Magyarország a legrosszabb helyzetben lévő országok között van.

Nem minden a megfeszített munka: így maradj hosszú távon is jó vezető!

Nem minden a megfeszített munka: így maradj hosszú távon is jó vezető!

Furcsa gondolatok: ön is érezte már úgy, hogy ugrani kellene a mélybe, amikor nagyon nem lett volna jó ötlet?

Furcsa gondolatok: ön is érezte már úgy, hogy ugrani kellene a mélybe, amikor nagyon nem lett volna jó ötlet?

Dupla páncélököllel robbantaná fel a szunnyadó Németországot Merz, és rengetegen tapsolnak neki

Dupla páncélököllel robbantaná fel a szunnyadó Németországot Merz, és rengetegen tapsolnak neki

Egy szerencsés elvitte a 4 milliárdot az ötös lottón

Egy szerencsés elvitte a 4 milliárdot az ötös lottón