szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Átszervezés miatt március végéig 400 dolgozójától válik meg a lengyel LOT légitársaság. Lengyel lapértesülések szerint a megmaradó alkalmazottak juttatásait megnyirbálják.

A LOT vezetése új megállapodásra akar jutni a szakszervezeti vezetőkkel a tervezett megszorításokról, mivel a tavaly októberben kötött egyezség április elsején érvényét veszti. A LOT-nál az átszervezés beindítása óta 216 munkahely szűnt meg, a cégnél jelenleg 3500-an dolgoznak. A cég többsége állami tulajdonban van, az alkalmazottak közel 7 százalékot birtokolnak. A kormány privatizálni akarja a veszteséges légitársaságot, legutóbb az európai pozícióit erősíteni szándékozó Turkish Airlines neve merült fel lehetséges vevőként, az Air France-KLM is érdeklődött a privatizáció iránt. A Szolidaritás szakszervezet számításai szerint az intézkedések 11 millió zloty (hozzávetőleg 749 millió forint) megtakarítást eredményeznek a cégnek.

 

 

MTI Karrier

Karcsúsítás a BBC-nél

Hivatalosan is ismertette a sajtó által már megszellőztetett, radikális karcsúsítási terveket a BBC vezérigazgatója. A tervezett leépítéseket máris szakszervezeti és politikai bírálatok érik.

Magyar Péter új kegyelmi botrányként jellemezte a letartóztatott javítóintézeti vezető ügyét

Magyar Péter új kegyelmi botrányként jellemezte a letartóztatott javítóintézeti vezető ügyét

Megszólalt az NNGYK az óvoda ügyében, amelyet korábban veszélyes szennyezés miatt zárattak be

Megszólalt az NNGYK az óvoda ügyében, amelyet korábban veszélyes szennyezés miatt zárattak be

Letartóztatták a nagybani piac egyik legnagyobb befolyású vállalkozóját

Letartóztatták a nagybani piac egyik legnagyobb befolyású vállalkozóját

A legnagyobb tragédiából merített erőt élete sikeréhez Luis Enrique

A legnagyobb tragédiából merített erőt élete sikeréhez Luis Enrique