Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Körös Volán Zrt. dolgozói sztrájkba lépnek csütörtökön, ha nem tudnak megállapodni a 2010. évi bérfejlesztésről - közölte Hoffmann Antal, a Békés megyei cégnél működő Békés Megyei Közlekedési Szakszervezet elnöke.
Az idei esztendő bérezéséről szóló tárgyalások eddig nem vezettek eredményre, ezért csütörtökön a hajnali munkakezdéstől reggel nyolc óráig sztrájkot tartanak a szakszervezetéhez tartozó, illetve további két másik, de szintén a vállalatnál működő érdekvédelmi szervezet dolgozói. A demonstráció érinteni fogja a helyi és helyközi járatokat is.
Szarvas Péter, a zrt. vezérigazgatója közleményében leszögezte: a munkáltató és a szakszervezet ez idáig nem tudtak megegyezni a 2010-es bér- és jövedelemfejlesztésről. Mint fogalmazott, a Körös Volán Zrt. az országos érdekegyeztető tanácsban létrejött megállapodásban foglaltakat betartja, és az ezen felüli juttatások mértékének meghatározásánál a közlekedési, ezen belül a volán szakma egyik legmagasabb fejlesztését ígéri. Ai idei lehetőségek nagyobb jövedelem fejlesztést nem tesznek lehetővé - tette hozzá.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Az állami és a NER-vállalat szándéknyilatkozatot írtak alá az együttműködésről, aminek keretében „kihasználnák a szinergiákat”.