A legnagyobb ellenség, aki a két lövészárok között próbál manőverezni a magyar közéletben

Magyarországon a 2015-ös menekültválsággal egy időben váltott kifejezetten erősre a Fidesz félelmekre és indulatokra apelláló retorikája. Hogyan látja tíz évvel később, miben változtatta meg a társadalmi viszonyokat és a közgondolkodást az azóta is tartó kormányzati kommunikációs irányvonal?

Egyetértek azzal, hogy 2015-ben valóban volt egy nagy váltás, amelyet a nagy migrációs hullám indított el, de egy kicsit mélyebbre nyúlnék vissza, mert ez a fajta nacionalista-szuverenista nyelvhasználat sokkal korábbról ered. A szuverenitás visszanyerése valójában az egész rendszerváltás utáni gondolkodást meghatározta. Ha visszatekintünk Orbán Viktor Nagy Imre újratemetésén elmondott beszédére, ezek a fogalmak – nagyon más kontextusban és más jelentéssel – de már ott voltak. 2015-ben valami új dolog történt, és nemcsak Magyarországon, de Európában, sőt az Egyesült Államokban is. Megjelent ugyanis a migránsokkal kapcsolatos félelem és ódzkodás, ami nagyon hatékony politikai fegyvernek bizonyult ott is, ahol valóban voltak jelentős mennyiségben menedékérők, és ott is, ahol nem.

Újraírta a politikai erővonalakat, a hagyományos jobboldal-baloldal, konzervatív-szocialista-liberális felosztást, mely ebben az új kontextusban már nagyon csekély szerepet játszott. Ha pedig megnézzük a választói preferenciákat mérő közvélemény-kutatásokat, akkor azt látjuk, hogy 2015 óta a migrációval kapcsolatos kérdések mindig benne vannak a választók szerint a legfontosabb három témában.

Voltak-e olyan, mélyen a társadalomban élő előítéletek vagy indulatok, amelyek megágyaztak ezen kampány hatékonyságának?

Talán igen, egyfelől a társadalmi valóság: Magyarországon nem nagyon voltak bevándorlók. Ahol nagyobb hagyománya van a migrációnak, ott azt könnyebben elfogadják. Ez igaz az országok összehasonlítására, de az országon belüli összehasonlításokra is: általában nem a nagyvárosok környezetében szokott magas lenni a migrációellenesség, hanem azokon a területeken, ahol valójában nincs, vagy sokkal kevesebb a bevándorló. Vegyük Németország példáját: ott a bevándorlásellenesség azokban a volt keletnémet tartományokban a legmagasabb, ahol sokkal kevesebb bevándorló él, és inkább az elvándorlás okoz problémát. A nagyvárosaikban pedig, ahol valójában sok a bevándorló, ez sokkal kisebb problémát jelent, itt nem is erősek a bevándorlásellenes pártok.

Magyarország esetében van egy még hosszabb távú társadalmi-kulturális háttere a bevándorlásellenességnek. Az összehasonlító kimutatásokból az derül ki, hogy nálunk viszonylag magas az idegenekkel, kisebbségekkel szembeni elutasítás, még kelet-európai kontextusban is. Csak hogy egy példát említsek, annak idején a Tárki egyik közvélemény-kutatásában szerepelt a kérdést, hogy mennyire szeretne bizonyos nemzetiségű szomszédokkal együtt élni, és a hagyományos kategóriák – roma, zsidó, amerikai, orosz, román, kínai – mellé betették a pirézeket is. Az derült ki, hogy a pirézekkel szemben is magas az elutasítottság, pedig ez egy kitalált, nem létező kisebbség. A kelet-közép európai társadalmakra általában jellemző az idegenekkel szembeni elutasítás, de Magyarországon már 2015 előtt is kifejezetten magas volt. És alacsony volt úgy általában a társadalmi szolidaritás. Nagyon individualista a magyar társdadalom, és ez már így volt 2015 előtt is.

Hogyan hatott a szélsőségekre a gyűlöletkampány? Mennyire radikalizálta a Fidesz a saját szavazóbázisát?

2015 elején a Fidesz programjában nem volt jele a bevándorlásellenességnek, sőt 2013-ban migrációs stratégiát dolgoztak ki, ami teljes összhangban volt az európai normákkal. Ha ma elolvasnánk, valószínűleg arra tippelnénk, hogy egy migrációpárti, vagy legalábbis a bevándorlást támogató baloldali, liberális párttól származik.

Azt látjuk, hogy a bevándorlásellenesség nagyon magas lett Magyarországon, de azt nem tudjuk pontosan megállapítani, hogy mi az ok és az okozat. Az biztos, hogy ahogyan a 2015-ös menekültválság óta a bevándorlást, és szinte mindent, ami a külfölddel, főleg a Nyugattal, Brüsszellel, a haladóbb, progresszív irányzatokkal kapcsolatos, azt a kormányzat veszélyként festi le. Ez a fajta morális pánikkeltés nagyon jól kimutatható, főleg a Fidesz szavazótáborán belül, egyre inkább elutasítóbbá és egyre inkább idegenellenessé vált ez a tábor.

De persze még táboron belül is vannak nagy különbségek. Ha megnézzük például a vallásosság és a templomba járás viszonyát az idegenellenességgel, akkor egyértelműen az jön ki, hogy az egyik legtoleránsabb, az átlagos baloldali szavazónál is kevésbé elutasító csoport éppen a rendszeresen templomba járók tábora. Más felmérésekből tudjuk, hogy az ő esetükben általában jobboldali, fideszes szavazókról van szó.

Cabrera Martin

Hogyan hat a NER-ben felnőtt fiatalok politikai szocializációjára a kormányzati retorika?

Jósolni nem nagyon mernék, de ha megnézzük a választási preferenciákat vagy a migrációval kapcsolatos attitűdöket, akkor azt látjuk, hogy a 2010 óta kulturalizálódott generáció körében nem olyan magas a bevándorlásellenesség és általában az idegenekkel szembeni elutasítás. Ha pártpreferenciákat nézünk, akkor szintén valami hasonló körvonalazódik, a Fidesz támogatottsága ebben a csoportban alacsony.

Ez a generáció sokkal jobban tud disztingválni és távolságot tartani ettől a diskurzustól. Azt látom a saját gyerekeimen, akik néhány évvel 2010 előtt születtek, hogy nagyon tudatosan tudnak viszonyulni a médiához, nagyon jól meg tudják különböztetni az eltúlzott, uszító, megosztó kijelentéseket az egyéb mérsékeltebb kijelentésektől. Lehet, hogy ez csak kincstári optimizmus, mégis azt gondolom, hogy a fiatal generáció megtanulja jobban kezelni ezeket a jelenségeket.