Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Megegyeztek a Körös Volán Zrt.-nél a szakszervezetek a munkaadóval az idei bérekről, így elmarad a csütörtökre meghirdetett sztrájk - közölte a vállalat vezérigazgatója.
A vállalat menedzsmentje és a szakszervezetek végül abban maradtak, hogy betartják az Országos Érdekegyeztető Tanács által korábban elfogadott bérajánlást, ezen felül a béren kívüli juttatást a dolgozóknak havi 18.700 forintról 23 ezer forintra emelik. A vezérigazgató vállalhatónak nevezte kompromisszumot, mert a megemelt juttatás nem fogja veszélyeztetni a társaság 2010-es gazdálkodását.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Az állami és a NER-vállalat szándéknyilatkozatot írtak alá az együttműködésről, aminek keretében „kihasználnák a szinergiákat”.