szerző:
MTI

Év végén 11 százalékkal kevesebb munkavállaló kapott 13. havi bért, mint egy évvel korábban, akik viszont részesültek ilyen juttatásban, azok 16 százalékkal több pénzt kaptak, mint az előző évben – derül ki a Merces fizetési felméréséből.

A 13. havi bér átlagos összege tavaly bruttó 188 600 forint volt, míg egy évvel korábban 162 ezer forint. A Merces felmérése szerint év végi jutalomban a munkavállalók csupán 40 százaléka részesült, a jutalmak átlagos összege viszont 7 százalékkal nőtt, így 2009 végén átlagosan bruttó 197 ezer forint volt.

Minden munkaköri kategóriában kevesebb munkavállaló kapott jutalmat 2009 végén, mint egy évvel korábban: a segédmunkások esetében 21 százalékkal, a szakképzett munkaerő, a szolgáltatási szféra alkalmazottai közül 10, az adminisztratív alkalmazottaknál 13, a középvezetők esetében pedig 8 százalékkal csökkent a jutalomban részesülők aránya. A felsővezetők közül tavaly 9 százalékkal kevesebben kaptak jutalmat év végén egész éves munkájukért, de ennek átlagos összege valamennyi kategóriát figyelembe véve a legnagyobb mértékkel nőtt: 7 százalékkal volt magasabb, mint 2008 végén.

A merces.hu honlapon található kérdőívet 2010 első negyedévében kitöltő munkavállalók szerint a segédmunkások esetében fele annyival, az adminisztratív alkalmazottak esetében 45 százalékkal, a felsővezetők körében pedig 40 százalékkal kevesebben részesültek 13. havi bérben, mint egy évvel korábban. E juttatás nagysága is a felsővezetők körében nőtt a legnagyobb mértékben: átlagosan 59 százalékkal.

Az év végi jutalmakat tekintve az állami tulajdonban, köztulajdonban lévő cégeknél 4 százalékkal kevesebben részesültek jutalomban, mint egy évvel korábban, ők azonban átlagosan 11 százalékkal nagyobb összeget kaptak. 13. havi bért az állami cégeknél 63 százalékkal, a külföldi magántulajdonú cégeknél 21, a belföldi magántulajdonú cégeknél pedig 19 százalékkal kevesebb alkalmazottnak adták.

Az államigazgatási vagy közigazgatási szektorban dolgozók esetében drasztikusan, 73 százalékkal csökkent a 13. havi bérben részesültek aránya. Az egészségügy területén és a gyógyszeriparban 53, az iskolák és kulturális intézmények esetében pedig 66 százalékkal kevesebb munkavállaló kapott ilyen juttatást. A béren felüli juttatásokat vizsgálva kiderült: idén az első negyedévben az egy évvel korábbi adatokhoz képest 23 százalékkal csökkentek a sport- és kulturális juttatások, 19 százalékkal az élet- és balesetbiztosítási hozzájárulások, és 17 százalékkal a foglalkozás-egészségügyi ellátás.

A legnagyobb megvonásokat a szolgáltatási szféra alkalmazottai szenvedték el, az ő esetükben szinte minden béren felüli juttatás 20-30 százalékkal csökkent 2009 első három hónapjához képest. Az állami tulajdonban lévő vállalatoknál legnagyobb "faragás" a szolgálati személygépkocsi magánhasználatát érte: itt 25 százalék volt a csökkenés. Foglalkozás-egészségügyi ellátásban 12 százalékkal kevesebben részesültek, és 13 százalékkal kevesebben kaptak élet- és balesetbiztosítást, mint egy évvel korábban.

hvg.hu Vállalkozás

Tippek, hogyan csökkenthetik költségeiket a cégek

A válságból kilábaló vállalatok három fő cél tűztek ki: csökkenteni szeretnék az ingatlanok bérlésére és fenntartására fordított költségeiket, növelnék az alkalmazottak létszámát anélkül, hogy nagyobb irodát kellene bérelniük, valamint jelentős előrelépést terveznek a fenntartható működés területén - derül ki egy friss felmérésből.

hvg.hu Karrier

Gyors karrier, busás fizetés: mit várnak a pályakezdők?

A friss diplomások elvárásai - mielőtt munkába állnak első munkahelyükön - nemtől függően jelentősen eltérnek. A férfiak magasabb fizetéssel számolnak, mint a nők, és vezetői pozícióra vágynak, míg a nők inkább egy adott terület szakértőjévé szeretnének válni - derül ki egy friss felmérésből.

Karrier

Hogyan dolgozunk majd tíz év múlva?

Térjünk vissza az ember természetéhez jobban illeszkedő élet- és munkaformához! - valójában ez az üzenete a Charles Handy vezetéstudományi szakíró és gondolkodó által felvázolt jövőképnek, amely szerint a jövő a szabadúszóké, és nem az irodában eltöltött időt, hanem a teljesítményt fogják megfizetni.

Ebben a formában tényleg szépségversenyre mehetne az új Octavia

Ebben a formában tényleg szépségversenyre mehetne az új Octavia

Ha nagyon más a szülő és a gyerek személyisége

Ha nagyon más a szülő és a gyerek személyisége

Időközi választást kell tartani Dunaújvárosban a jobbikos polgármester parlamenti helyére

Időközi választást kell tartani Dunaújvárosban a jobbikos polgármester parlamenti helyére

A GVH-t is zavarta a fesztiválokon kötelező borravaló

A GVH-t is zavarta a fesztiválokon kötelező borravaló

Európai sikert ért el egy magyar borászat

Európai sikert ért el egy magyar borászat

Megérkezett a VW Passat elektromos utódja, ami közel 600 kilométeres hatótávú

Megérkezett a VW Passat elektromos utódja, ami közel 600 kilométeres hatótávú