szerző:
MTI

Idén az első négy hónapban 87 cég jelentett be összesen 4.335 munkavállalóra vonatkozóan csoportos létszámleépítésre vonatkozó tervet a munkaügyi kirendeltségeknél - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) honlapján közölt legfrissebb munkaerőpiaci statisztikából.

Az előző év azonos időszakában ennél jóval több, 257 bejelentés volt, amely összesen 19797 munkavállalót érintett.  

Az ÁFSZ adatai szerint a feldolgozóiparból érkezett a bejelentések több mint fele - 56,4 százaléka -, miközben a bejelentések 9,5 százaléka a szállítás, raktározás, posta és távközlés, 9 százaléka pedig az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás ágazatokból származott.

Áprilisban 18 cég összesen 1.008 munkavállalót érintő csoportos létszámleépítést jelentett be, így az előző hónaphoz képest 304-gyel, 23,2 százalékkal csökkent a bejelentett elbocsátandó létszám. Az egy évvel korábbi, 2009. áprilisi bejelentések létszámtartalmához képest azonban még jelentősebb csökkenés volt, csaknem 3000 fős. A válság hatása 2008. december és 2009. április között csúcsosodott ki, a létszámleépítési bejelentések havi száma ebben az időszakban érte el a maximumát.

A nyilvántartott álláskeresők gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya áprilisban 13,7 százalék, a munkavállalási korú népességhez viszonyított arányuk pedig 8,9 százalék volt. Mindkét relatív mutató esetében a hónapok óta tartó növekvő tendencia márciusban megtört, és áprilisban tovább csökkent. 

Az előző hónaphoz képest a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított relatív mutató értéke 1 százalékponttal, míg a munkavállalási korú népességhez viszonyított mutatóé 0,7 százalékponttal csökkent.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti munkanélküliségi ráta Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által publikált legfrissebb adata 11,8 százalék, ami a munkaerő-felmérésből  2010. január-márciusra, a 15–74 éves népességre vonatkozóan kapott országos adatot mutatja. Ez az érték az egy hónappal korábban publikált adathoz képest 0,4 százalékpontos növekedést mutat, és 2,1 százalékponttal haladja meg az egy évvel korábbi szintet.

Áprilisban nőtt a bejelentett új állások száma: a munkáltatók 44400 új álláslehetőséget jelentettek be, ami az előző hónaphoz képest 8561 fős, csaknem 24 százalékos emelkedést, az előző év áprilisához képest viszont 11 ezres, csaknem 20 százalékos csökkenést mutatott. Az áprilisi zárónapig összesen 27700 állás maradt betöltetlen.

A nyilvántartott álláskeresők száma az áprilisi zárónapon 601478 volt, 42700-zal - több mint 6 százalékkal - kevesebb, mint az előző hónapban. A szezonálisan kiigazított adatok szerint 586300 nyilvántartott álláskereső volt áprilisban, ami azt jelzi, hogy még áprilisban is volt egy kis szezonális jellegű többlet-munkaerőkínálat, de a szezonális ágazatokban már jelentősen nőtt a foglalkoztatottak száma.
 

„Egyetlen bolygónk van. Fontos lenne, hogy gondját viseljük”

„Egyetlen bolygónk van. Fontos lenne, hogy gondját viseljük”

Óriási akkumulátorral jön egy olcsó androidos telefon

Óriási akkumulátorral jön egy olcsó androidos telefon

A szudáni elnök szerette a készpénzt – 130 millió dollár volt a rezidenciáján

A szudáni elnök szerette a készpénzt – 130 millió dollár volt a rezidenciáján

A lakók pénzéből felépült, az önkormányzat lebontotta a játszóteret Nagykanizsán

A lakók pénzéből felépült, az önkormányzat lebontotta a játszóteret Nagykanizsán

Elégtételt vett a Manchester City a Tottenhamen

Elégtételt vett a Manchester City a Tottenhamen

Marsi Anikónak meggyűlt a baja a szavakkal

Marsi Anikónak meggyűlt a baja a szavakkal