szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Közfoglalkoztatási mentorok segítik az álláskeresők elhelyezkedését Csongrád megyében – közölte Nagy Miklós, a szolgáltatások koordinálását, irányítását végző EM Csoport Nonprofit Kft. igazgatója.

A szolgáltatásba Csongrád megyében 480 – elsősorban bérpótló juttatásban részesülő – személyt vontak be, a cél, hogy közülük legalább százan munkát találjanak.
   
A mentorok tájékoztatják és felvilágosítják az ügyfeleket a meglévő lehetőségeikről. A munkaügyi kirendeltségekkel együtt feltárják az álláskeresők elhelyezkedését akadályozó tényezőket, és különféle tanácsadásokkal segítik, támogatják az akadályok leküzdését, illetve a munkáhozjutást, a megfelelő állás megtalálását - tudatták a programról.
   
A mentorok felkeresik a potenciális munkaadókat is, hogy megfelelő állásajánlatokat találjanak  ügyfeleik számára. A mentori feladatok közé tartozik, hogy szükség esetén személyesen kísérjék el a támogatottjaikat a munkaadókhoz, és az új munkahelyeken segítsék őket akár a beilleszkedésben is. Azoknak a személyek, akik nem rendelkeznek piacképes szakmával, a mentorok képzéseket ajánlanak, amellyel szintén növelhetik a munkahelyhez jutásuk esélyeit – tudatta a szakember.
320 wattos töltés, 10 000 mAh-s akkumulátor: szédületes mobilt villantott a Realme

320 wattos töltés, 10 000 mAh-s akkumulátor: szédületes mobilt villantott a Realme

Marabu Féknyúz: Magyar Péter nyomai

Marabu Féknyúz: Magyar Péter nyomai

Újabb influenszertripet szervezett a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Gossip Girl sztárját is elhozták Budapestre

Újabb influenszertripet szervezett a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Gossip Girl sztárját is elhozták Budapestre

Bekérette a dán külügy az amerikai nagykövetet, miután kiderült, hogy Grönlandon kémkednek

Bekérette a dán külügy az amerikai nagykövetet, miután kiderült, hogy Grönlandon kémkednek