szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Belga munkaügyi bíróság elé citálja hat volt alkalmazottja a Ryanairt, amiért az szerintük megsértette munkavállalói jogaikat - írta keddi számában a La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap.

Az ír fapados légitársaság hat korábbi légiutas-kísérője fejenként 20 ezer euró kártérítést követel a vállalattól, mert úgy vélik, hátrányuk származott abból, hogy egykori munkáltatójuk az ír és nem a belga munkajog szabályai szerint alkalmazta őket, noha munkavégzésük elsődleges helye és a szokásos lakhelyük is a belgiumi Charleroi volt. A belga törvények szerinti szabadságmegváltást és kártérítést is követelnek, amiért a számukra hátrányosabb ír jogot alkalmazták velük szemben.

A Ryanair jogi képviselője szerint a cégnek az európai szabályok értelmében jogában áll az ír jogot alkalmazni, mert munkavállalói a munkájukat nem a reptéren, hanem az ír lajstromszámú gépeken végzik, és eközben sok más reptéren is megfordulnak.

A felperesek jogi képviselője viszont azt állítja, a francia törvények például kikötik, hogy aki a francia reptereken dolgozik - beleértve a Ryanair alkalmazottait is - azokra kivétel nélkül a francia munkajog vonatkozik. 

A lap ismerteti, hogy a bíróság első fokon november 4-én hoz majd ítéletet arról, alkalmazhatja-e Charleroi-ban dolgozó alkalmazottaival szemben a Ryanair az ír jogot vagy köteles a belga munkajog szerint eljárni.

Elloptak 2500 pitét Angliában, a séf a tolvajokat kérleli, hogy adják az ételt a szegényeknek

Elloptak 2500 pitét Angliában, a séf a tolvajokat kérleli, hogy adják az ételt a szegényeknek

Az értéktőzsde hozzáadott értéke: így segítheti a vállalkozását

Az értéktőzsde hozzáadott értéke: így segítheti a vállalkozását

Utcajogász: Nem elég a legszegényebbek megsegítésére a végrehajtási szabályok módosítása

Utcajogász: Nem elég a legszegényebbek megsegítésére a végrehajtási szabályok módosítása

3483 ikerpár a bizonyíték: jótékonyan hat a depresszióra a zöldség- és gyümölcsfogyasztás

3483 ikerpár a bizonyíték: jótékonyan hat a depresszióra a zöldség- és gyümölcsfogyasztás